Visszakérné a MÁV Cargo árának egy részét az ÖBB?

Az Osztrák Szövetségi Vasút (ÖBB) vezetése vizsgálja, hogy visszakaphatná-e a MÁV Cargóért (Rail Cargo Hungaria) fizetett vételár egy részét - írta meg nem nevezett források alapján pénteken egy osztrák hetilap.

A Format cikke szerint az ÖBB-n belül vitatják, hogy megérte-e a vételárat - 102,5 milliárd forintot - a "súlyosan veszteséges" vállalat. Christian Kern, az ÖBB élére néhány hónapja kinevezett új vezérigazgató ezért azt vizsgálja, visszakérhető-e szavatosság jogcímén, elégtelen tájékoztatásra hivatkozva az ár egy része.

"Kern legszívesebben visszavonná a vásárlást, ha bizonyítani lehetne, hogy az ÖBB-t szándékosan tévesen tájékoztatták a MÁV Cargo gazdasági helyzetéről. Ez azonban meglehetősen kilátástalan" - írta a Format.

Az MTI bécsi tudósítójának erőfeszítése, hogy az ÖBB illetékese erősítse meg a lapértesülést, vagy cáfolja, egyelőre nem járt eredménnyel.

A Format cikke rámutat, hogy az ÖBB-t több "kellemetlen ügy" is érinti egyszerre. Kernnek az üzletmenet helyett "a múlt feldolgozásával" és "a károk enyhítésével" kell foglalkoznia.

A MÁV Cargóért fizetett, majd az azóta ráköltött összeget -, ami osztrák számítások szerint összesen 732 millió eurót tesz ki - Ausztriában már korábban is kritizálták. Legutóbb azután, hogy az időközben Rail Cargo Hungariára átkeresztelt vállalatnál szeptemberben leépítést jelentett be a tulajdonos, majd amikor októberben a privatizációval kapcsolatos osztrák és magyar ügyészségi vizsgálatról jelentek meg hírek a sajtóban.

A Formatnak nyilatkozó ÖBB-s források szerint az akkori illetékesek nem megfelelő hozzáértéssel bonyolították le a vásárlást, "teljes naivitásról" tettek tanúbizonyságot, az értékelések felületesek és alá nem támaszthatóak voltak. A vételár mellett a privatizációs pályázattal kapcsolatban kötött tanácsadói szerződést is drágának találták. Miután Szlovákiában nem sikerült labdába rúgni a teherszállításban, az ÖBB állítólag "minden áron" meg akarta szerezni a MÁV Cargót.

A MÁV Cargo-privatizációval kapcsolatban az osztrák és a magyar ügyészség is nyomozást folytat korrupció gyanújával, emellett az osztrák számvevőszék vizsgálja az ÖBB egyik épületének eladását.

A Format értesülése szerint a privatizációkor az érintett ÖBB-leányvállalat, az RCA részéről tanácsadóként megbízott Geuronet Bt. képviselőjének magánszámláján a magyar hatóságok nem találtak bizonyítékot "gyanús" pénzmozgásokra. A lap ezt a magyar hatóságoknak az osztrák korrupcióellenes ügyészséghez intézett jogsegélykérelmére hivatkozva írja.

Az illetékes osztrák és magyar hatóságok októberben a nyomozás érdekére hivatkozva a jogsegélykérelemről nem árultak el részleteket és nem neveztek meg neveket. Az osztrák ügyészségi szóvivő annyit közölt, hogy megvesztegetés és hűtlen kezelés gyanújával nyomoznak a privatizációval kapcsolatban.

A gyanú szerint egy közvetítő cég bekapcsolásával magyar tisztségviselőket vesztegettek meg - mondta Eva Habicher. Az osztrák nyomozás célja annak tisztázása is, hogy érte-e kár az új tulajdonost, a Rail Cargo Austriát az adásvételkor. Lapértesülések szerint Ausztriában Gustav Poschalko korábbi RCA-vezető és négy másik személy ellen nyomoznak.

Az ÖBB közölte, hogy együttműködik a hatóságokkal. A vállalatnál belső vizsgálat is indult, hogy kiderüljön, érte-e kár a vállalatot.

A MÁV elhatárolódott a sikerdíj ügyétől. Mint közölték, semmilyen kapcsolatban nem álltak a Geuronet Bt.-vel, létezéséről is csak a sajtóból értesültek.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.