Visszafizetnek a bankok

Fizethetnek a bankok. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) megvágta a szabálytalankodókat.

A tranzakciós illeték jogtalan áthárítása miatt augusztus végéig több banknak összesen 300 millió forintot kellett visszafizetni az ügyfeleknek a PSZÁF ellenőrzései nyomán - mondta Binder István, a felügyelet szóvivője csütörtökön.

A szóvivő az M1 ma reggel című műsorában közölte azt is, hogy a felügyelet további negyven esetben is vizsgálódik.

Nem feltétlenül nagy szabálytalanságokról van szó, de várhatóan az ősszel a vizsgálatoknak lesznek eredményei - tette hozzá a szóvivő, kiemelve, hogy a bankok többsége szabályszerűen járt el.

Az eddigi szankciókat nagyobb részt azért hozta meg a felügyelet, mert a bankok új díj bevezetésével próbálták meg áthárítani a költségeket az ügyfelekre - mondta a szóvivő.

Hangsúlyozta, hogy a törvényi keretek között a költség áthárítása jogszerű.

Kiemelte, hogy a szabályok szerint a bankok a tranzakciós illeték emelése miatt nem vezethetnek be új díjat, nem változtathatnak a díjszámítás módján, és be kell tartaniuk a tájékoztatási szabályokat, legalább 60 nappal korábban tájékoztatniuk kell az ügyfeleket az emelésről, és legalább 15 nappal annak mértékét is közölniük kell.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.