Visszafizetik a jutalmakat az AIG vezetők

Az AIG vezetői elkezdték visszafizetni a vitatott jutalmakat - közölte Edward Liddy, az amerikai óriásbiztosító vezérigazgatója tegnap este Washingtonban. Igaz, nem mindenki és nem az összes pénzt, ráadásul a döntésben közrejátszott az is: sok vezető halálos fenyegetéseket kapott.

Liddy egy kongresszusi meghallgatáson elmondta: azt kérte a vállalat vezetőitől, mindazok, akik legalább 100 ezer dolláros prémiumot kaptak, fizessék vissza annak legalább a felét. Ez a 418 jutalmazott vezető közül 298-at érint. A vezérigazgató azt nem árulta el, hogy kik kapták a legnagyobb jutalmakat, azt viszont elismerte, hogy több vezető halálos fenyegetést kapott, a feldühödt adófizetőktől.
Nemcsak az állampolgárok, de a politikusok is dühösek, ám a kongresszusban a fenyegetőzés helyett más eszközöket választottak: a vezérigazgató még a meghallgatáson volt, amikor demokrata vezetők bejelentették: olyan törvényjavaslatot készítettek, amely 90 százalékkal adóztatná meg a jutalmakat az AIG-nél és más állami segélyben részesített intézményeknél.
A vezetői prémiumok miatt kínos helyzetbe került vezér egyébként tavaly szeptemberben vette át az AIG elnök-vezérigazgatói posztját, amikor az összeomlás szélére került biztosító megkapta az első szövetségi tőkeinjekciót. Noha a mostani jutalmak kifizetéséről szóló szerződések még Liddy regnálása előtt köttettek, a közvélemény felháborodása jogos: gyakorlatilag az adófizetők pénzéből fizettek ki 165 millió dollár prémiumot, ráadásul 73 vezető egymillió dollárnál is többet kapott. A cég életben tartásához azóta újabb tőkepótlásra volt szükség, Washington összesen csaknem 180 milliárd dollár segélyt utalt ki a vállalatnak.
A The New York Times szerint az AIG az állami mentőöv óta összesen 220 millió dollárt fizetett ki alkalmazottainak jutalomként, az első 55 millió dollárt még decemberben. Barack Obama elnök Kaliforniában kijelentette: a közvéleményhez hasonlóan őt is felháborította az AIG-jutalmak ügye. Leszögezte, hogy elnökként felelősséget vállal az ügy rendezéséért. Kijelentette, hogy kormányának megvannak az eszközei az olyan visszaélések megelőzésére, amelyek az AIG-nél is történtek, hivatala külön hatóságot létesít az ilyen ügyek megoldására.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.