Visszaestek a céges bulik a reprezentációs adó miatt

A vendéglátósok szerint a rosszul megállapított adó miatt a vállalkozások zöme ma inkább feketén, számla nélkül fizet a céges partik után.

Jókora öngólt lőtt a vendéglősök szerint a kormány a reprezentációs költségek megadóztatásával - írja a kormányközeli Magyar Nemzet. Mára ugyanis 70-80 százalékkal csökkentek a céges rendezvényekre szóló megrendelések, ugyanakkor a vendéglátósok szerint ez nem azt jelenti, hogy a cégek leszoktak volna az éttermi mulatozásról, hanem, hogy inkább adóelkerüléssel, például hamis számlák mögé rejtik el a kiadást.

A problémát az okozza, hogy míg korábban az éves bevétel meghatározott százalékáig a vállalatok elszámolhatták költségként a partnerek ellátásával kapcsolatos vendéglői kiadásokat, addig tavaly óta ezeket a tételeket havonta fizetendő személyi jövedelemadó és egészségügyi hozzájárulás terheli, így például egy százezer forintba kerülő vacsoraprogram után több mint 51 ezer forintnyi adót kell fizetnie a reprezentációt elszámoló cégnek.

Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke a lapnak kifejtette: hogy ne veszítsen el minden céges partnert, gyakori, hogy a vendéglős, a lebukás kockázatát is vállalva, például terem bérbeadásáról írja meg a számlát, és az elfogyasztott ételek, italok egyáltalán nem szerepelnek a bizonylaton. Ez éves szinten milliárdokat vonhat el a költségvetéstől - jegyezte meg az elnök, aki szerint egyértelműen fehéredhetne a gazdaság, ha visszaállna a reprezentáció régi elszámolása.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.