Visszaemelik a monetáris tanács tagjainak fizetését?

Tavaly hárommillióról 700 ezer forintra csökkentették a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa tagjainak fizetését. Most, hogy érkeznek az új tagok, Rogán Antal azt ígéri, hamarosan rendezik a bérügyeket. Ez vélhetően emelést jelent.

Nehezen talál megbízható és visszafogott pénzügyest a Fidesz a jegybank monetáris tanácsának üres helyeire - értesült az Index.hu. A presztízsállás többek között azért vesztett vonzerejéből, mert az MNB-elnök fizetésének megregulázásakor véletlenül megregulázták a tanácstagokat is.

A kormány még tavaly döntött úgy, hogy a jegybanktörvényben megváltoztatja a korábbi rendszert, amikor két tagot a jegybankelnök, kettőt a miniszterelnök jelölhetett. A személyek kiválasztását így lényegében Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának elnöke végezheti, aki azonban még a bizottsági alelnökökkel folytatott keddi megbeszélésen sem árulta el a jelöltek nevét.

Az Index információi szerint a monetáris tanácsi tagság vonzerejét csökkenti, hogy a jelenleg érvényes szabályozás miatt nem tartozik a pénzügyi szektor kimagasló kereseti lehetőséget biztosító presztízsállásai közé. A testület tagjainak bérezését a Simor András és a kormány között lezajlott összecsapás befolyásolta negatívan. A szabályozás ugyanis a mindenkori MNB-elnök béréhez kötötte fizetésüket, és szeptemberben, amikor a bérplafon bevezetésével hatmillióval csökkentették Simor pénzét, elfelejtették módosítani a tanácstagokra vonatkozó 35 százalékos szorzót.

A módosítás azóta sem történt meg, így a monetáris tanács eddigi tagjainak a szeptemberig folyósított közel 3 millió forint helyett 700 ezer forinttal kellett beérniük megbízatásuk utolsó hónapjaiban. Most pedig ezért a pénzért kell keresni új tagokat.

Rogán Antal az Index kérdésére elmondta, a kormányzati előterjesztésből korábban valóban kimaradt a testületi tagok bérének módosítása, pedig ezt a megbízatással járó kemény összeférhetetlenségi szabályok indokolták volna. A gazdasági bizottság elnöke azt állította, hogy a tanács megválasztása után rövid időn belül orvosolni fogják az eddigi mulasztást, azt viszont nem árulta el, hogy fizetésük mekkora lesz az MNB elnökhöz képest.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.