Visszadobták a Malév üzleti tervét

Semmilyen érdemi döntés nem született a Malév mai közgyűlésén, azon túl, hogy soron kívüli átdolgozásra visszadobták a készítőknek a 2011-es üzleti tervet.

Az MNV javaslata alapján a közgyűlés a Malév Zrt. 2011. évi üzleti tervének soron kívüli átdolgozását kérte a bizonytalan makrogazdasági kilátások és piaci környezet miatt, melyet egy következő rendkívüli közgyűlés tárgyal majd. Az üzleti tervnek figyelembe kell vennie a közel-keleti politikai válság miatt bekövetkezett üzemanyagár-változás, továbbá a kormány által meghirdetett Széll Kálmán gazdaságpolitikai terv hatásait – közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.

Ennek érdekében az MNV kezdeményezte a társaság igazgatóságától egy újabb rendkívüli közgyűlés összehívását. A közgyűlés felkérte továbbá a Malév Zrt. Igazgatóságát, hogy a társaságcsoport bér- és keresetgazdálkodását vizsgálja felül, és hozza meg a szükséges intézkedéseket a nemzeti fejlesztési miniszter által a többségi állami tulajdonú társaságoknál meghatározott 2011. évi bértömeg-gazdálkodásra vonatkozó irányelvek érvényesítése érdekében.

Erről még korábban rendelkezett Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter egy levelében. Ebben előírta, hogy az idei bértömeg csak a minimálbért és a garantált bérminimumot figyelembe véve nőhet a 2010. évi bázishoz képest. A fejlesztési miniszter megemlíti még az adószabályok változásának a nettó keresetekre gyakorolt hatásának kompenzációját is - azonban a későbbiekben erről csak mint lehetőségről írt. Vagyis, ismerve a Malév-nál alkalmazott fizetéseket, ez azt jelenti, hogy a cégcsoport alkalmazottainak nagy részének idén nem emelkedik a fizetése.

Az MNV Zrt. a többségi tulajdonos Magyar Állam képviseletében felkérte a Malév Zrt. Igazgatóságát, hogy a Malév csoport működésének és irányításának átláthatósága és hatékonyságának javítása, valamint a társaság üzemi tevékenységének érdemi javulása és a működési veszteség megszüntetése érdekében tegye meg a szükséges intézkedéseket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.