Vinnék a kínaiak az IBM szerverüzletágát

A kínai Lenovo, a személyiszámítógép-piac egyik meghatározó szereplője szemet vetett az amerikai IBM szerverüzletágára, annak is egy részére, az alacsony árkategóriába eső x86 processzorokon futó szervereket gyártó egységre fáj a foguk.

Az egység ára 2,5 és 4,5 milliárd dollár között lehet, attól függően, hogy mely vagyonelemeket és milyen kötelezettségeket foglal magába.

A felek tárgyalnak egymással, eredmény azonban csak hetek múlva várható – mondta a Bloombergnek egy névtelenséget kérő forrás. Az viszont már most tény, hogy a Lenovo részvényesei kedvezően fogadnák a terjeszkedés hírét, erre utal, hogy a számítógépgyártó papírjának tőzsdei árfolyama 9,5 százalékot drágult Hongkongban, míg a gyenge üzleti eredményeket közlő IBM 8,3 százalékos veszteséggel reagált.

A két cég jól ismeri egymást, hiszen a Lenovo 2005-ben megvette az IBM személyiszámítógép-gyártó üzletágát. Azóta a cég a világ második legnagyobb PC-gyártójává lépett elő, piaci részesedése meghaladja a 12 százalékot. A kínaiak a több lábon állást előnyben részesítve táblagépekkel, okostelefonokkal szélesítik termékpalettájukat.

A felhő technológia – vagyis az, hogy a felhasználók egy távoli szerveren tárolják adataikat, és onnan hívják le szükség esetén – egyre nagyobb teret hódít, megnövelve az ilyen kicsi és energiatakarékos szerverek iránti igényt.

A fapados, olcsó szerverek iránt tehát egyre nagyobb a kereslet, így a Lenovo érdeklődése teljesen érthető, és beleillik a vállalat piaci stratégiájába – állítják az elemzők, hangsúlyozva: hosszú távon mindkét társaság jól járna az adásvétellel. A Lenovo meg nem erősített hírek szerint egy harmadik céggel is tárgyal, hasonló felvásárlási lehetőségről, míg az IBM-nél még a tárgyalások tényét sem voltak hajlandóak elismerni.

Az IBM-nél van ok az aggodalomra, hiszen a hardver üzletág forgalma 17 százalékkal 3,1 milliárd dollárra zuhant az első negyedévben. Ezen belül az x86 szerverek jobban teljesítettek, náluk a csökkenés csak kilencszázalékos volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.