Villamosok brüsszeli pénzből

Jegyet váltott az EU az 1-es és a 3-as villamosra: a két villamosvonal uniós pénzből épülhet tovább. A fejlesztéstől a budapesti közlekedés színvonalának javulását várják.

Az Európai Unió 33 milliárd forinttal támogatja a budapesti 1-es és 3-as villamosvonal fejlesztését és meghosszabbítását tartalmazó 44 milliárd forintos beruházást,ha elfogadják a Brüsszelnek most benyújtott pályázatot. A kormány szerdai ülésén az Új Magyarország Fejlesztési Terv nagyprojektjévé nyilvánította a beruházást.

villamos
villamos

Burány Sándor gazdasági államtitkár a kormányszóvivői sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a két villamosvonal meghosszabbításával és rekonstrukciójával, valamint új szerelvények forgalomba állításával sokkal kényelmesebbé és gyorsabbá válhat a főváros közösségi közlekedése.

Hozzátette: a két villamosjáraton jelenleg naponta mintegy 300 ezren használják, ez a szám a korszerűsítéssel, illetve az új területek bekötésével 400 ezer fölé is nőhet.

A Brüsszelnek benyújtott pályázat szerint az 1-es villamos vonalát 2011-ig két új megállóval, a Budafoki útig hosszabbítanák meg, a teljes vonalon akadálymentessé tennék a peronokat, a Bécsi út és a Kerepesi út között teljesen felújítanák a sínpályát, valamint 7 új, 54 méter hosszú, alacsony padlójú villamost is forgalomba állítanának.

A 3-as villamosvonalon is két új, akadálymentesített megállót alakítanának ki a pesterzsébeti HÉV-állomásig, felújítanák a villamospályát a Mexikói úton, az Erzsébet királyné útján, a Fehér úton és a Mázsa téren, kétvágányúvá alakítanák a Bihari úti szakaszt és új átjárót építenének ki az Üllői úton. E vonal teljes hosszán is mozgássérültek által könnyebben megközelíthető peronokat alakítanának ki 2011-re, és 9 új, 33 méter hosszú villamost is vásárolnának.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.