Világszinten sikeres az OBI tulajdonosa

Tavaly világszinten növelte nyereségét a családi tulajdonú német Tengelmann-csoport, ugyanakkor magyarországi OBI-áruházaik érzékeny forgalom- és árfolyamveszteséget szenvedtek el.

Sikeres évet tudhat maga mögött a német Tengelmann csoport, amelyhez Magyarországon az OBI barkácsáruházlánc és a KiK textildiszkont hálózat tartozik.

A német családi vállalkozás sok más versenytársával ellentétben a tavalyi válságos évben is növelte forgalmát: a csütörtökön nyilvánosságra hozott adatok szerint 2,6 százalékkal 11,34 milliárd euróra. A társaság nyereséggel zárta a tavalyi évet, és nőtt a saját tőke aránya is, ezekről azonban hagyományosan nem közöl adatot a csoport.

A csütörtöki közlés szerint a korábbi évekkel ellentétben az OBI és a KiK hálózat igen jól szerepelt Németországban. Ezt azonban nem lehet elmondani a külföldi érdekeltségekről: különösen Magyarországon kellett érzékeny forgalom- és árfolyamveszteséget elszenvedniük.

A csoport honlapja szerint az OBI áruházak bevétele Magyarországon tavaly 178,1 millió eurót, a KiK áruházaké 17,3 millió eurót tett ki.

A Tengelmann 2008 márciusában adta el a Spar Magyarország Kft.-nek 174 magyarországi Plus üzletét.

A társaságnak világszerte 4 ezer 519 üzlete van, 85 ezer dolgozóval.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.