Viheti a Saabot a Koenigsegg

Az előzetes híreknek megfelelően az egyedi sportkocsikat gyártó svéd Koenigsegg veheti meg két évtizede az autók mellett veszteséget is termelő Saabot.

Előzetes megállapodást kötött a General Motors (GM) a Koengisegg svéd sportautó gyártóval a Saab átvételéről. A GM Europe keddi közleménye szerint a Saab autógyár eladását a harmadik negyedév végéig lezárják. A megállapodásnak része egy 600 millió dolláros hitel, amelyet az Európai Fejlesztési Bank (EIB) biztosít svéd állami garanciavállalás mellett.

A Koenigsegg egyik csúcsmodellje. Kinőtték a manufaktúrát
A Koenigsegg egyik csúcsmodellje. Kinőtték a manufaktúrát

A svéd kormány ugyanakkor közölte, hogy a pénzügyi támogatás egyelőre nyitott kérdés. "Még nem tudjuk, hogy a Koenigsegg csoportnak lesz-e szüksége hitelre és garanciára" - nyilatkozott Joran Hagglund, az iparügyi minisztérium államtitkára.

A 3500 főt foglalkoztató Saab az utóbbi húsz évben csaknem egyfolytában veszteséges volt. Idén februárban csődvédelmet kért, áprilisban pedig a GM közölte, hogy már nyáron szeretné eladni a céget. Április közepéig húsz komoly érdeklődő jelentkezett. A tulajdonos tíz kiválasztott jelentkezővel tekintette át a Saab helyzetét, majd tovább szűkítették a kört és végül három partnerrel kezdődtek konkrét tárgyalások. Ezekről csak annyi jutott nyilvánosságra, hogy az olasz FIAT is a jelöltek között van.

A Koengisegg nem nagy vállalat, 45 embert foglalkoztat, évente alig tucatnyi sportautót gyárt és szinte a semmiből lépett elő vásárlóvá. Elemzők szerint nem biztos, hogy a 15 éve alapított társaságnak megvan a hozzá képest óriási Saab működtetéséhez kellő szakismerete, és az sem teljesen biztos, hogy a két autógyártó illik egymáshoz.

Az első hírek a múlt héten jelentek meg arról, hogy a Koenigsegg szerezheti meg a Saabot. Egybehangzó svéd és norvég sajtóértesülések szerint az ügyletre a Koengisegg Bard Eker dúsgazdag ipari formatervezővel társult, aki egyben a sportkocsigyártó cég legnagyobb részvényese 45 százalékos tulajdonrésszel.

A termelés folytatásához a Saabnak egymilliárd dollárra van szüksége, és évente 150 ezer autót kellene eladnia a gazdaságos működéshez, de ez már hosszú ideje nem sikerül. Tavaly világszerte 93 ezer Saab kelt el, idén az első öt hónapban ennek a felét sem sikerült megközelíteni. A társaság vesztesége becslések szerint idén 382 millió milliárd svéd korona lehet.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.