Vezércsere az Air France-KLM élén

Távozik az Air France KLM vezérigazgatója – döntöttek a társaság tegnapi közgyűlésén. Hivatalosan a katasztrofális gazdasági adatokkal indokolják a váltást, de abban része lehet a 2009-es riói katasztrófának is.

Távozik az Air France-KLM vezérigazgatója, döntött a cég közgyűlése. Pierre-Henri Gourgeon utódja az új vezér kinevezéséig a korábban elnöki posztot is betöltő, Jean-Cyril Spinetta lesz. A menedzser távozását azzal indokolják, hogy a cég részvényeinek árfolyama idén 60 százalékkal csökkent, hatalmas veszteséget könyvel el ezekben a hónapokban, így komoly változásra van szükség a napi működésében. Elemzők szerint azonban a cég hírnevének  az sem tett jót, hogy a 2009. júniusi AF447 járat Rió és Párizs között bekövetkező, 228 ember életét követelő katasztrófáról a vizsgálatok eddigi megállapításai alapján ki lehet jelentetni:  lényegében pilótahiba okozta. 

A társaságnál tartott hétfői rendkívüli igazgatósági ülésen lemondott Pierre-Henri Gourgeon, az Air France-KLM vezérigazgatója - közölte a cég. Utódja Jean-Cyril Spinetta lesz, aki korábban már dolgozott az igazgatóság elnökeként a társaságnál, és kulcsszerepet játszott abban is, hogy megalakult az Air France-KLM-csoport.

Gourgeon 2009. óta vezette a cégcsoportot és  júliusban újabb négy évre megerősítették pozíciójában. ez azonban még azelőtt történt, hogy kiderült: a vállalatcsoport nettó 197 millió eurós veszteségről kénytelen számot adni, s a közeli jövőben is bizonytalanok a kilátások.

Az Air France-KLM részvényeinek értéke 60 százalékot esett idén. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.