Vétó az American - US Airways fúzióra

Az amerikai igazságügyi minisztérium bírósághoz fordul annak érdekében, hogy ne engedélyezzék a két mammut-légitársaság egyesülését. Botrány van készülőben.

Az USA igazságügyi minisztériuma azt követően fordult bírósághoz, hogy az összes illetékes közlekedési és versenyhatóság jóváhagyta a két légitársaság anyavállalatainak egyesülését, amely részvénycsere útján jön létre. - Az utasoknak csökkenő választékot és drágább árakat jelentene ez az egyesülés - nyilatkozta az ügyben Eric Holder, a tárca vezető munkatársa. Ezzel 11 milliárd dollár összértékű tranzakciót akadályozhatnak meg.

Az utóbbi években az amerikai kormányzati szervek nem gördítettek komolyabb akadályokat a légitársasági egyesülések elé: az AirTran fapados a Southwest-tel egyesült, a Northwest-Delta fúzióból a Delta maradt 2008-ban, amely akkor a világ legnagyobb légitársaságává lett, mindaddig, amíg két éve nem szültett döntés a United és a Continental egyesüléséről. Ez utóbbi formáció United néven repül tovább. 

A mostani hivatalos indoklások szerint azonban a US és az American egyesülésével túl nagy piaci részesedés fölött rendelkezne egyetlen cég. Mindezt persze az érintett légitársaságok cáfolják. Mint mondják, a legtöbb bázisrepülőtéren nem lesz nagyobb túlsúlyuk, hiszen külön-külön addig is ellentétes irányokba repültek azokról, vagyis, eddig sem egymással versenyeztek. azzal érvelnek viszont, hogy a szövetségi kormány érvelése alapján vizsgálatot kellene indítani a Delta és a United keleti-parti túlsúlya miatt is. 

Ha a szövetségi kormány sikerrel akadályozza meg az egyesülést, az komolyan zavart okozhat a globális légiszövetségi rendszerekben is: a US nemrég lépett ki a Star Alliance-ből és jelentette be, hogy az American mellé csatlakozik a One World légiszövetségbe. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.