Veszteséggel zárta a hetet a tőzsde

Alacsony befektetői érdeklődés mellett három százalékot meghaladó mínusszal zárta a hetet a budapesti tőzsde. A legnagyobb vesztes az OTP volt, a vezető papírok közül a bankon kívül még a Richter könyvelhetett el esést.

Nyári hangulatban kezdte a hetet a budapesti tőzsde, és a szerdai napot leszámítva a folytatásban is megmaradt az alacsony forgalmú kereskedés. A hét közepén nagyobb eladók jelentek meg elsősorban az OTP piacán, amelynek hatására a bankpapír jelentős forgalom mellett csaknem 5,5 százalékot esett. A hét hátralévő napjaiban is folytatódott – mérsékeltebb forgalom mellett – az OTP gyengülése, s ennek következtében a bankpapír lett a hét vesztese több mint 11 százalékos árfolyameséssel.

A BUX index egy hét alatt 535 ponttal, 3,6 százalékkal csökkent, 14 325 ponton zárt pénteken. Az előző héten 3,76 százalékkal csökkent az index értéke. A BUX jelenleg 17 százalékkal magasabban áll a múlt év végi 12 241 pontos értékénél. Idei mélypontja 9 461 pont volt, melyet március 12-én ért el – ehhez képest 51,5 százalékot emelkedett. A vezető részvények árfolyamai vegyesen változtak a múlt a héten. Az OTP esése mellett gyengült a Richter is, míg a másik gyógyszergyártó, az Egis erősödött. A Molnak és a Magyar Telekomnak emelkedett az árfolyama. A kisebb papírok árfolyamváltozását tükröző BUMIX index értéke 26 ponttal, 1,52 százalékkal 1664 pontra csökkent.

Az egész heti forgalom 79,9 milliárd forint volt, míg az előző héten 68,7 milliárd forintot ért el. A forgalom közel 70 százalékát az OTP papírok adásvétele adta, a Mol 12 százalékkal, a Richter 7,6 százalékkal, a Magyar Telekom 5,6 százalékkal részesedett az összforgalomból. A Mol 1,08 százalékkal 11 250 forintra erősödött. Az OTP részvények ára 11,27 százalékkal 3086 forintra estek. A Magyar Telekom árfolyama 1,96 százalékkal 572 forintra emelkedett. A Richter 3,37 százalékkal 32 400 forintra gyengült. Az Egis 1,42 százalékos erősödéssel, 17 865 forinton zárta a hetet.

A nemzetközi piacokon is tartózkodóvá, óvatossá váltak a befektetők. Messze nem olyan lelkesek, mint a június elejéig tartott fellendülési spekuláció közben, amely 30-40 százalékkal emelte meg a fő mutatókat a március elején elért, több mint évtizedes mélypontokról. A befektetők aggódva várják a második negyedévről szóló amerikai vállalati beszámolókat, amelyek szezonja szerdán kezdődött. Piaci elemzők szerint a befektetőket nyugtalanítják a közeli kilátások, és eltúlzottnak tartják a tavasztól június közepéig tartott áremelkedést. A hangulaton korántsem emel, hogy a Világbank után a héten a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is rontotta az idei világgazdasági előrejelzését, habár a jövő évit javította.

Hazai vállalatot érintő hír, hogy a Regionális Fejlesztési Vállalat (RFV) Nyrt. nyilvános részvénykibocsátást indít július 13-án, hétfőn. A legfeljebb 400 ezer darab részvényt 2750 forintos áron hozzák forgalomba, így a kibocsátás maximális értéke 1,1 milliárd forint. A friss tőkét a jelenleg előkészítés alatt álló projektekhez szükséges saját erő biztosítására kívánják fordítani. 1998 óta ez az első alkalom, hogy egy tőzsdei társaság nyilvános másodlagos részvénykibocsátást hajt végre a BÉT-en.

OTP:csökken a mérlegfőösszeg, igaz jobb helyzetbe kerülnek a devizaadósok
OTP:alulnézetben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.