Veszteség nélküli évet ígér a Gyulahús

Veszteség nélkül zárja első üzleti évét a Gyulahús, a felszámolás alá jutott Gyulai Húskombinát eszközeit és márkavédjegyeit használó húsfeldolgozó cég.

A társaság négymilliárd forint árbevételt ért el, a mérleg szerinti eredmény 2013-ban nulla forint körüli lesz - tájékoztatta a Gyulahús ügyvezetője csütörtökön. Daka Zsolt kiemelte: a tavaly február elseje óta működő gyulai húsfeldolgozó társaságnak sikerült megőriznie elődje korábbi piacait. A cég tavaly 4000 tonna terméket állított elő, import és hazai alapanyagból. A négymilliárd forintos árbevétel nyolcvan százaléka hazai piaci értékesítésből származott.

A gyulai kolbászféleségekből továbbra is jelentős mennyiséget szállítanak Angliába, Csehországba és a szomszédos országokba. Meghatározó az orosz piac, ezek a szállítások az exportbevételeknek mintegy harminc százalékát tették ki. Biztató piac Ukrajna is, azonban a belpolitikai konfliktusok miatt a tárgyalások egyelőre megszakadtak - jegyezte meg.

A 2014-es üzleti évben társaság a hazai és a külpiaci értékesítés mérsékelt növekedésével számol. Nagy hangsúlyt helyeznek a termék-innovációra, a külpiacokra olyan kolbászokat gyártanak, amelyek megfelelnek az ottani hagyományoknak és ízlésvilágnak.
A fejlesztési tervek között szerepel 2014-ban a termékek minőségét garantáló és a termelés hatékonyságát elősegítő beruházási és fejlesztési program. A projekt megvalósítására a társaság az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap (EMVA) támogatására nyújtott be pályázatot. A foglalkoztatottak száma 280, hasonló létszámmal tervezik a 2014-es üzleti évet is.

A Gyulahús társaságot a felszámolás alatt álló Gyulai Húskombinát know-how-jára alapozott termékek gyártására és értékesítésére hozták létre, tulajdonosa száz százalékban a gyulai önkormányzat. A Gyulahús tavaly szeptemberben tehermentesen, tulajdoni korlátozások nélkül 850 millió forintért vásárolta meg a felszámolás alatt álló Gyulai Húskombinát eszközeit, valamint a gyulai kolbászok és májas termékek márkavédjegyeit a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft.-től.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.