Vesztegetés a Magyar Telekomnál?

A bonni ügyészség vizsgálatot folytat a Deutsche Telekom ellen a magyarországi leányvállalatnál fölmerült vesztegetési gyanú kapcsán - írta pénteken a Süddeutsche Zeitung.

A Deutsche Telekom szóvivője délelőtt megerősítette az újság értesülését. Eszerint a tőzsdén jegyzett cég bonni székházát néhány nappal ezelőtt átkutatták az ügyészség munkatársai. Erre az okot a Magyar Telekom üzleti könyveiben felmerült szabálytalan kifizetések szolgáltatták.

A müncheni újság szerint a nyomozás középpontjában a budapesti cég macedóniai és montenegrói leányvállalatai által kötött tanácsadói szerződések állnak. Az üzleti könyveket vizsgáló Pricewaterhouse-Coopers emberei a 2005. év kimutatásait átnézve gyanús kifizetésekre bukkantak, emiatt nem is hagyták jóvá a számokat.

A kifogásuk az volt, hogy a jelentős összegű kifizetésekkel szemben nem állt megfelelő szolgáltatás. A bonni Telekom központban összesen hétmillió euróról tudnak. Ez a pénz állítólag politikusok és magas beosztású kormányhivatalnokok megkenését szolgálta. A milliókat a tanácsadó cégek - saját jutalékuk levonása után - adták tovább a célszemélyeknek. A "kenési akció" célja állítólag az volt, hogy előnyös helyzetbe kerüljenek a piac szabályozása során.

A Deutsche Telekom számára kellemetlenné válhat az ügy - írta a Süddeutsche Zeitung -, hiszen ma még nem lehet tudni, milyen mélyen érintettek német menedzserek is az ügyben. A konszern környezetében azt állítják, hogy a múltban alig volt ellenőrzés a délkelet-európai leányvállalatoknál. Az ottani távközlési vállalatok megvásárlásakor többnyire átvették a régi vezetők legnagyobb részét is, akik jó politikai kapcsolatokkal rendelkeztek. Az indoklás legtöbbször az volt, hogy a helyi menedzserek jobban ismerik a piacot.

A Magyar Telekom visszatér az Újvilágból
A Magyar Telekom visszatér az Újvilágból
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.