VÉSZ: a szervezett adócsalás rendszerszintű probléma

A Fidesz és az MSZP székháza előtt tüntetett a Vállalkozások Érdekvédelmi Szervezete (VÉSZ), mivel úgy érzik, hogy a két nagy párt el akarja tussolni a Horvát András volt NAV-ellenőr által kirobbantott korrupciós ügyet.

Petíciót adott át a Fidesz székházánál a székház egyik biztonsági őrének Éliás Ádám, a VÉSZ érdekvédelmi tömörülés vezetője. Ebben a VÉSZ felszólította a Fidesz és az MSZP képviselőit, hogy fejezzék be a Horváth András volt NAV-ellenőr ellen folyó, együttes lejárató akciójukat. A Lendvay utcai székház előtti tüntetésen megjelent Horváth András ex-adóellenőr, aki nemrégiben állt ki a sajtó nyilvánossága elé állítva: a NAV-nál üzemszerűen eltussolják a nagy adózó multicégek rendszerszerű áfa-megkerüléseit. 

Éliás Ádám szerint lassan bizonysággá érik, hogy a nagy cégek évente ezermilliárd forintos nagyságrendben csalnak adót, amit utána a NAV a kis- és középvállalkozóktól hajt be, amelyek viszont tönkremennek a súlyos adóterhek alatt.

A VÉSZ úgy gondolja, hogy az MSZP-nek ki kellene vizsgálnia, hogy a tagjai között kik töltöttek be vezető funkciót a NAV-nál korábban, így érintve lehetnek a Horváth András által kirobbantott adóbotrányban. A Fidesznek ellenben kötelessége elrendelni parlamenti vizsgálóbizottság létrehozatalát. A Fidesz ugyan arra hivatkozik, hogy az ügyben, Horváth András feljelentése nyomán már vizsgálódik az ügyészség, így nincs helye vizsgálóbizottságnak. Ugyanakkor Éliás Ádám úgy véli, hogy Horváth András feljelentése csak a probléma kis részét vizsgálja, míg a nagy vállalkozások szervezett adócsalása rendszerprobléma, amit parlamenti vizsgálóbizottságnak kellene feltárnia. 

Éliás Ádám szerint a képviselőknek nem pártérdekeket, hanem az ország érdekét kell képviselniük, máskülönben a Parlament nem más, csak egymással vetekedő frakciók bolhacirkusza.

"Immáron a Fidesz térfelén pattog a labda" – mondta Horváth András, aki megismételte: rendszerszintű problémáról van szó, így a Fidesz-frakciónak kellene elrendelnie a nemzetbiztonsági bizottság összehívását, illetve az Állami Számvevőszéknek is meg kellene vizsgálni az ügyet. Horváth András reményét fejezte ki, hogy a nagy vállalkozások adóelkerülése miatt kirobbant botrány nem lesz olyan ügy, mint amilyet az eltelt időszakban gyakran lehetett látni, hogy ha más nem, legkésőbb a bíróságon elhal a korrupciós botrány.

A beszédek után a Fidesz nevében a székházból egy biztonsági őrnek tűnő fiatalember vette át a székház kapujának a rácsán át benyújtott petíciót. 

Éliás Ádám a rendezvényen szólt a devizahitelesek ügyéről is, amelyben szintén petíciót nyújtanak be a kormánypártoknak. Éliás szerint akkor is rendezni kell a devizahitelesek ügyét, ha abba néhány bank tönkremegy, illetve akár nemzetközi bírósági eljárás során az anyacégtől is ki kellene perelni az itt szerzett jogtalan hasznot. 

Amennyiben nem sikerül megnyugtató megoldást találni a helyzetre, úgy Éliás új bankháborút hirdetett. Közösen – a VÉSZ és a társszervezetei – kiválasztanak egy bankot, majd annak működését ellehetetlenítik egészen a megsemmisülésig – fogalmazott Éliás. Ha az után sem rendeződik a helyzet, úgy újabb bank következik – nyilatkozta Éliás.

VÉSZ-demonstráció a Fidesz székháza előtt
VÉSZ demonstráció, Fidesz székház előtt Lendvay utca Horváth András és Éliás Ádám VÉSZ elnök
Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.