Versenyszabálysértő fővárosi vízcégek

A főváros önkormányzati és részben magántulajdonú vízcégei az indokoltnál magasabb vélt vízfogyasztás alapján számolták ki a víziközmű-fejlesztési hozzájárulásokat - állapította meg a versenyhivatal. A cégek megígérték, hogy megjavulnak, ezért az eljárásokat lezárták.

A Fővárosi Vízművek (FVM) Zrt. és a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) Zrt. a víziközmű-fejlesztési hozzájárulás számításakor a korábbi évek fogyasztási adatai alapján az indokoltnál magasabban határozata meg a vízigény mértékét - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

A cégek figyelembe vették a KSH 2011-es népszámlálási adatait. Ennek alapja, hogy az utóbbi 20 évben a lakossági vízfogyasztás Budapesten folyamatosan csökkenő trendet mutat.

A GVH az FVM-mel és az FCSM-mel szemben indított eljárásai során a víziközmű-fejlesztési hozzájárulás meghatározását és annak árazását vizsgálta. Mindkét vállalkozás a víziközmű-fejlesztési hozzájárulást a vízigény és az egy fogyasztási egységre eső hozzájárulás szorzataként határozza meg. Az eljárások arra irányultak, hogy víziközmű-fejlesztési hozzájárulás mértéke túlzóan magas-e.

Az FVM és az FCSM a tapasztalt anomáliák kiküszöbölése érdekében, illetve amiatt, hogy magatartásuk összhangban legyen a versenytörvény rendelkezéseivel, kötelezettségvállalási kérelmeket terjesztettek elő. A vállalások lényege, hogy az FVM és az FCSM a vízigényt lakásonként a lakószám tekintetében a jövőben a KSH adatai (átlagos lakásszámok) alapján kalkulálják, figyelembe véve az egy főre eső átlagos vízfogyasztást.

A kötelezettségvállalási nyilatkozat elbírálása során a GVH elsődleges célja a közérdek hatékony védelmének biztosítása. Ilyenkor hatékonyabban biztosítható a törvény rendelkezéseivel ellentétes magatartás kiiktatása, a döntés iránymutatást ad más piaci szereplők számára. A GVH a döntés meghozatala során értékeli a kötelezettségvállalás elfogadása mellett és ellene szóló körülményeket az érintett piac sajátosságaira figyelemmel.

A GVH mindkét eljárásban az elfogadás melletti körülményként értékelte, hogy nincs arról tudomása, a GVH a megelőző öt évben azt állapította volna meg, hogy a vállalkozások megsértették a versenytörvény rendelkezéseit. A kötelezettségvállalás eredményeként módosuló gyakorlat magában hordozza annak a lehetőségét, hogy az átlagosnál erőteljesebben irányítson más vízközmű szolgáltatókat arra, hogy az általuk meghatározott víziközmű-fejlesztési hozzájárulás mértékét a tényleges vízfogyasztáshoz, illetve a felmerülő költségekhez igazítsák. A kötelezettségvállalás teljesítése révén valószínűsíthetően kizárható az észlelt probléma megismétlődésének kockázata és a jövőbeni hatósági ármeghatározáshoz is egy jó (az eljárás alá vont által is elfogadott) alapot biztosít - írják. A víziközmű-fejlesztési hozzájárulás mértékének meghatározására nincsen irányadó jogszabályi előírás, illetve a hozzájárulás mértékének meghatározása rendkívül összetett, területileg (földrajzi, szociális és társadalmi tényezők mentén) különböző, így nincsen egységes piaci gyakorlata - fejti ki a GVH.

Mindezeket egybevetve a GVH Versenytanácsa úgy ítélte meg, hogy a közérdek leghatásosabban a vállalások elfogadásával biztosítható, erre figyelemmel az eljárásokat megszüntette. A GVH elfogadta az FVM és az FCSM kötelezettségvállalásait. Ennek megfelelően a jövőben a két szolgáltató a víziközmű-fejlesztési hozzájárulás számítása során alkalmazott vízigény meghatározását a 2011-es Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira alapozza - írják.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.