Bírság a megtévesztőnek ítélt Nátha Bombának

100 millió forint bírságot kapott a szcientológus vitaminguru, Lenkei Gábor cége, a Free Choice Kft, mivel a Gazdasági Versenyhivatal szerint tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott. A GVH arra is kötelezte a céget, hogy az üzletei bejáratánál fél évig táblán hirdesse, hogy megtévesztette a vásárlóit.

Valótlanul reklámozta gyógyhatású készítményként, és a hatósági engedély visszavonása ellenére is forgalmazta termékeit a Free Choice Kft. - állapította meg kedden lezárt vizsgálatában a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A szakhatóság a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytató cégre százmillió forint versenybírságot szabott ki, és kötelezte arra is, hogy internetes honlapján és üzleteiben fél éven keresztül kommentár nélkül tegyen közzé egy, a versenyhivatal által fogalmazott közleményt.

Ennek szövege szerint a Free Choice Kft. „2008.októberében és novemberében közre adott egyes tájékoztatásával fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amikor egyes termékeivel kapcsolatban tájékoztató anyagaiban azt állította, illetve azt a benyomást keltette, hogy azok alkalmasak betegségek, az szervezet működési zavarainak, rendellenességeinek gyógyítására, egészségügyi problémák megelőzésére, gyógyítására és kezelésére, illetve utókezelésére, testi és lelki sérülések kezelésére, a testtömeg csökkentésére (fogyasztásra), méregtelenítésre. Továbbá 2008. szeptember 1. és 2008. december 31. között egyes termékei vonatkozásában azt a hamis benyomást keltette, hogy a termékek jogszerűen forgalmazhatók."

A GVH vizsgálatainak tanúsága szerint semmi nem igazolja ugyanis, hogy a cég által forgalmazott Életerő vitamincsomag alkalmas a fájdalom csökkentésére, az erőnlét növelésére. Emellett nem igazolódott az sem, hogy a Free Choice Kalcium-Magnézium termékei mérsékelik a hátfájást és megszüntetik az alvászavarokat.

Ezen felül nem bizonyítja semmi, hogy a B3 vitamin méregtelenít és sugármentesít. Kétséges az is, hogy a C-vitamin valóban alkalmas az ajakherpesz kezelésére. De nem támasztja alá semmi azt sem, hogy a Nátha Bomba nevű készítmény használható torokfájás és nátha ellen.

A GVH vizsgálata azt azért egyértelművé tette, hogy a Free Choice egyes termékeinek a forgalmazását az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) betiltotta. Ráadásul a tlilalom ellenére a cég kínálatából ezek a termékek mégsem tűntek el. Forgalmazásukat a társaság a tiltás ellenére folytatta, és vásárlóit félretájékoztatva azt állította, hogy készítményei jogszerűen kerülnek boltjaiba.

A jogsértés megítélésénél a GVH súlyosbító körülménynek értékelte, hogy „a jelentős forgalmat lebonyolító Free Choice Kft. jogsértő magatartása széles körben elérhető volt, különösen sérülékeny fogyasztói csoportot érintett, ráadásul a vállalkozásnak több éves, bírói gyakorlat által is megerősített normához kellett volna magatartását igazítania."

A GVH közleményében meghatározza a Free Choice termékeinek alkalmazási körét is. Álláspontja szerint a vállalkozás által forgalmazott, illetve népszerűsített termékek étrend-kiegészítőnek, illetve élelmiszernek minősülnek.

A Free Choice Kft.-nek a szcientológus kötődéseiről ismert Lenkei Gábor az ügyvezetője, illetve a Szlovákiában bejegyzett a Dr.Lenkei s.r.o a társtulajdonosa.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.