Versenybe száll a posta: gázautók és csomagautomaták a liberalizációra

Végleg törölhetik a hivatal kifejezést szótárukból a postások: a liberalizációra készülő Magyar Posta annyira piaci cég akar lenni, hogy postahivatalait hivatalosan már csak postahelyként szabad említeni. A hosszas előkészületek után januárban esedékes átalakulás eredményessége talán hónapok múlva mutatkozik meg. A posta mindenesetre gyorsabb, pontosabb, korszerűbb szolgáltatásokkal kecsegteti ügyfeleit.

A postásoknál nem lehet túlterheltségről beszélni Geszti László szerint. A Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója úgy tartja: a 2013. januári piacnyitásra régóta készülő társaság eddig számos hatékonyságjavító intézkedést hajtott végre, de mint minden cégre, erre a vállalatra is igaz, hogy a nadrágszíj utolsó meghúzása után is lehet még egyet szorítani. Márpedig a liberalizáció megköveteli, hogy a 35 ezer postás felvegye a "piaci tempót". Elfogadja, hogy nem lehet késni, eltévedni, a küldeményt rossz címre kézbesíteni. Ha a kultúraváltás sikerrel zárul, a postánál senkinek nem kell féltenie a munkahelyét.

A Magyar Posta vezetése legalábbis látszólag biztos benne, hogy cégük felkészült a küszöbön álló liberalizációra. Az új postatörvény hatálybalépése és az 50 gramm alatti levelek piacának szabaddá válása miatt "sokkot okozó" változásokra így nem számítanak. Mint ahogy a híresztelések ellenére ragaszkodnak ahhoz is, hogy a postánál nem lesz komoly létszámcsökkentés. Már csak azért sem, mert a postásokra szükség van, a vállalat árbevételének mintegy 70 százalékát évek óta piaci viszonyok között működő szolgáltatások termelik meg. Januártól csupán az üzleti levelek egy részét oszthatja újra a már sokszereplős postai piac.

Ezzel együtt a posta a versenykörülmények közé kerülő harminc százalék megőrzéséért is sokat tett. Geszti László nem tagadja, hogy forgalomkiesésre számítanak, ennek mértéke azonban szerinte szerény lesz, és társaság jövőre is 2-4 milliárd forint közti nyereséggel gazdálkodik majd.

A vezérigazgató a piacaik megtartását szolgáló beruházások sorában említette az elektronikus postaközpont kialakítását, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér szomszédságában felépült küldeményátrakó központot. De véleménye szerint hozzájárul majd a posta pozícióinak megtartásához az is, hogy a társaság beszállt az e-kereskedelembe, új csomagfelvevő helyekkel bővítette hálózatát. Emellett az év végére túl lesz a próbaüzemen az új pénzforgalmi központjuk, és hamarosan korszerűsítik a posta budaörsi küldeményfeldolgozó központját is.

A piacnyitás nyomán esetleg kieső bevételeket részben a vállalat működésének hatékonyabbá tételével pótolnák. A cél a gyorsabb, pontosabb posta kialakítása. Ezenkívül sokat várnak új szolgáltatásaiktól is. A posta leszerződött mérőórák leolvasására, de belekezdett a hibridlevél-, valamint a dokumentummenedzsment-szolgáltatásba is.

Fejlesztik a csomagszolgáltatásokat is: bekapcsolódtak a webshopok ügyfeleinek kiszolgálásába, dolgoznak a huszonnégy órás csomagfelvétel feltételeinek megteremtésén, csomagautomaták felszerelését tervezik, és korszerűsítik a csomagkézbesítők eszközeit. A postásautók között megjelennek az első gázüzemű járművek, és napirenden van a villanyautók beszerzése.

A posta szeretné visszaszerezni pozícióit a hírlapkézbesítés piacán is. Február 1-én megkezdik saját hálózatuk árus nagykereskedelmi kiszolgálását. Ajánlataikkal megkeresik a magyarországi nagy lapkiadókat is.

A hivatalosan immár postahely néven jegyzett postahivatalokat 2013 első félévében egységes informatikai hálózatba kapcsolják. Ami lehetővé teszi a sárga csekkes befizetések azonnali átutalását. Mi több, a rózsaszín csekken befizetett 5 és 200 ezer forint közti összegek átutalását a társaság akár egy órán belül is vállalja.

Az ügyfelek jobb kiszolgálása érdekében a kisvárosok postáin heti egy alkalommal hosszabb nyitva tartást vezetnek be. Azok pedig, akiket a távirat- vagy csomagkézbesítő nem talált otthon napközben, lehetőséget kapnak az internetes időpontfoglalásra. Aki él ezzel a lehetőséggel, az általa megadott időpontban, sorban állás nélkül veheti át a címére érkezett küldeményt a postahelyeken.

Magabiztosságot jelez, hogy Geszti László szerint mindaddig, amíg lehetőség lesz rá, a Magyar Posta nem hív majd le pénzt a postatörvény szerint a versenytársai befizetéseit kezelő kompenzációs alapból. Az üzleti alapon nem működtethető, de a 2020-ig a társaságot terhelő egyetemes szolgáltatási kötelezettség miatt kötelezően fenntartandó kispostákat a társaság igyekszik saját eszközeivel életben tartani.

Bármekkora is lesz a januárban érkező liberalizációs hullám, az állami postának maradnak még monopóliumai. Kizárólagos jogosítványai között lesz a magyar bélyegek kibocsájtása, és a hivatalos iratok kézbesítése sem kerülhet a versenypiaci cégek kezébe.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.