Velencében betelt a pohár

Meglehetősen erős szövegű plakátokon üzennek egy gerilla-marketingkampány kiagyalói a turistáknak Velencében arra, hogy milyen rossz hatással vannak a közösségi megosztáson alapuló szolgáltatások a helyiek életére.

„Érezd jól magad egykori otthonainkban” – fogalmaz többek között az üzenet. A város nem az első, ahol tiltakoznak az Airbnb és a hasonló szolgáltatások ellen, mondván, aki ezeket igénybe veszi, az közvetve felelős azért, hogy a városból lassanként kiszorul a város lelkét jelentő állandó lakosság. Ennek oka, hogy az átmeneti lakáskiadás meglehetősen jó üzletnek számít, ezért vonzza az ingatlanspekulánsokat, így pedig egyre feljebb srófolják az árakat.

Azok a helyiek pedig, akik nem rendelkeznek saját tulajdonú ingatlannal, a drágulás hatására kiszorulnak a belvárosokból. A városba érkező turistáknak szóló plakát szerint ők azok a szerencsések, akik élvezhetik a csodás várost, ami túlélt már háborúkat és természeti katasztrófákat. Most viszont üres kagylóhéjjá válik, a mosolygó vendéglátók pedig a város kultúrájának elsivatagosodásához járulnak hozzá. Mindez pedig „istenverte szégyen”. Az érem másik oldalát nem ismertetik, amely szerint egyre többen tehetik meg, hogy eljussanak a városba. Az ­Airbnb alapítója szerint a lakáskiadás demokratizálta a turizmust.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.