VEKE: Járatritkítás helyett ütemes menetrendet!

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szerint a MÁV-nál a tervezett járatritkítások nem járnak valódi megtakarítással, csak a színvonal romlana, és maradna az adminisztrációs vízfej is.

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület(VEKE) járatritkítás helyett új,  ütemes menetrendet javasol az egész ország területére a vasúton,  amit 2009 decemberétől akár be is lehetne vezetni - mondta Vitézy  Dávid, a VEKE közlekedésfejlesztési munkacsoport vezetője, az  egyesület szóvivője pénteken Budapesten.

Elmondta, hogy bázis menetrendi javaslatukban a MÁV jelenlegi járműparkja 14 százalékkal csökkenne, és a selejtezéssel,  az egyszeri költségek megtakarításával 3 év alatt 4 milliárd  forintos megtakarítást lehetne elérni úgy, hogy a közlekedés  színvonala javulna, több vonat közlekedne.

Hozzátette: a menetrend kialakításakor alapelv volt a  színvonalas elővárosi közlekedés megteremtése, a busz-vonat  menetrendi rendszerek integrációja, a hatékony eszközfelhasználás, a  Dunántúlon hiányzó ütemes menetrend kialakítása, az ország keleti  részében az ütemes menetrendből kivett járatok visszaállítása. A  vasúti pályát a menetrendhez igazítanák, vagyis ott fejlesztenék,  ahol a közlekedés ezt indokolja.

Az egyesület szóvivője az ütemes menetrend előnyei között  említette, hogy az eszközparkot, a személyzetet jobban lehet  tervezni, a csatlakozásokat jobban meg lehet szervezni. Példa erre,  hogy amikor a MÁV a keleti országrészben ezt sikeresen bevezette,  utasszám növekedést hozott.

Számításuk szerint a VEKE menetrendi javaslata bevezetése esetén  éves szinten 8-10 százalékkal lehetne növelni az utaskilométert,  legalább 100 ezer kilométerrel kevesebb lezárt, utasok nélkül  közlekedő vonatok lennének.

Vitézy Dávid emlékeztetett arra, Oszkó Péter pénzügyminiszter  többször elmondta, hogy a válságkezelés keretében 40 milliárd forint  elvonásra van szükség a MÁV-nál, ami a vasúti közlekedést, a  szolgáltatási szintet, a vonatok számát is érinteni fogja.

A VEKE szerint a 40 milliárd forintot a kormány úgy spórolná  meg, ha minden harmadik elővárosi vonatot törölné a menetrendből,  holott már a jelenlegi menetrend is jelentős járatritkítást  tartalmaz az előző évekhez képest, az iskolaszünetben pedig további  járatokat vontak ki a forgalomból.
Vitézy Dávid szerint a járatritkítások nem járnak valódi  megtakarítással, ehelyett romlik a szolgáltatás színvonala, a  MÁV-nál továbbra is megmarad több ezer fős adminisztrációs létszám. 

Úgy vélekedett, hogy a MÁV vonatközlekedése megbízhatatlan, a  késések miatt az elővárosban nem tud versenyképes lenni.
A VEKE szerint a közpénzen fenntartott Volán és a MÁV  szolgáltatóknak együtt kellene működniük, nem egymással versenyezni,  és közösen kellene az autózással szemben versenyképes alternatívát  kínálniuk. Az egyesület szerint a Volán-társaságokat régió szinten  össze kellene vonni, és a vasúttal közös irányítás alá helyezni  közlekedési szövetségszerűen.

A szóvivő kitért arra, hogy mellékvonali vitában az egyesület  nem foglal állást, mert véleményük szerint nem ez a vasút  versenyképességének fő kérdése.
A VEKE javaslatát megküldte a miniszterelnöknek, a  pénzügyminiszternek, a közlekedési miniszternek, a parlamenti pártok  frakcióinak, remélve, hogy belátják, a válságkezelés nem jelentheti  a magyar vasút válságának további mélyítését. A leépülési spirálból  történő kitöréshez nem az utasokon, hanem a MÁV-on kell spórolni - közölte a VEKE.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.