Vegyes GDP adatok Közép-Kelet Európában

Vegyes képet mutatnak a közép-kelet európai régió országaiban pénteken közölt előzetes bruttó hazai termék (GDP) adatok: Csehországban, Romániában és Bulgáriában a vártnál jobban zsugorodott a gazdaság a tavalyi utolsó negyedben az előző év azonos időszakához képest, míg Magyarországon a várakozásoknál kedvezőbben alakult, Szlovákiában pedig gyorsuló ütemben javult a GDP.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az Ecostattal közös, pénteken publikált gyorsbecslése szerint a magyar GDP 0,4 százalékkal csökkent tavaly az utolsó negyedévben a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint a harmadik negyedévhez képest. A nyers adatok szerint a gazdaság teljesítménye 4 százalékkal, naptári hatás kiszűrésével 4,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Elemzők 2009 utolsó három hónapjára 4,8 százalékos visszaeséssel számoltak.

Az előzetes adatok alapján 2009-ben a magyar gazdaság teljesítménye 6,3 százalékkal, a naptári hatás kiszűrésével 6,2 százalékkal esett vissza.

Csehországban a várakozásokkal ellentétben még csökkent a GDP a tavalyi év utolsó három hónapjában.

A statisztikai hivatal pénteken ismertetett adatai szerint a GDP 0,6 százalékkal csökkent az előző negyedévhez, és 4,2 százalékkal az egy évvel korábbihoz képest. Elemzők negyedéves összevetésben 0,8 százalék növekedésre, éves szinten 2,8 százalékos csökkenésre számítottak. A tavalyi harmadik negyedévben még 0,8 százalékkal nőtt a GDP az előző negyedévhez képest. 2009 egészében 4,3 százalékkal zsugorodott a cseh gazdaság 2008-hoz viszonyítva, amikor még éves szinten 3,1 százalék volt a növekedés.

A román bruttó hazai termék 2009-ben 7,2 százalékkal csökkent 2008-hoz képest - közölte pénteken a román országos statisztikai hivatal (INS) az első becslések alapján. Elemzők 7 százalékos visszaesést vártak, a román kormányzati előrejelzési intézet pedig 7,7 százalékos GDP-visszaeséssel számolt 2009-re.

Tavaly a negyedik negyedévben 1,5 százalékkal volt kisebb a GDP a harmadik negyedévinél, és 6,6 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. A Mediafax hírügynökség által megkérdezett elemzők korábban 1,5 százalékos negyedéves GDP-növekedésre számítottak.

A szlovák gazdaság teljesítménye a vártnál kisebb mértékben, 2 százalékkal bővült 2009 negyedik negyedévében az előző negyedévhez képest, de a harmadik negyedévi 1,6 százalékos GDP-növekedési ütemhez képest gyorsult.

A 2008-as negyedik negyedévihez képest a 2009 negyedik negyedévi GDP 2,7 százalékkal esett vissza, kevésbé, mint a harmadik negyedévben, amikor 4,9 százalékos volt a visszaesés éves összevetésben. Elemzők 2,2 százalékos negyedik negyedévi GDP növekedést jeleztek előre negyedéves összevetésben és 4,1 százalékosat éves összevetésben. A szlovák statisztikai hivatal adatai szerint 2009-ben az ország bruttó hazai terméke 4,7 százalékkal zsugorodott.

Bulgáriában a negyedik negyedévben 6,2 százalékkal csökkent a gazdaság teljesítménye az előző év azonos időszakához képest, így 2009 egészében pedig 5,1 százalékkal esett vissza a bolgár gazdaság, miközben a kormány 4,9 százalékos zsugorodást jelzett előre.

Lengyelország az egyetlen a régióban, sőt az egész Európai Unióban (EU-ban) is, ahol nem zsugorodott, hanem a válság ellenére nőtt a gazdaság. A lengyel statisztikai hivatal január 28-án közölt előzetes adata szerint a vártnál is nagyobb mértékben, éves összevetésben 1,7 százalékkal bővült tavaly a GDP az országban, miközben elemzők 1,6 százalékot vártak. A végleges adatokat március elején teszik közzé.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.