Vége az olcsó repülésnek a Ryanairnél?

Nem tartja fenntarthatónak a jövőben a Ryanair fapados légitársaság vezérigazgatója a cég jelenlegi üzletpolitikáját, és szerinte a cégnél vezetőváltásra is szükség van.

Michael O'Leary szerint az átlagban 40 eurós jegyárak a jövőben már nem tarthatóak, mert növekszenek a repüléssel kapcsolatos költségek többek között amiatt, hogy a légitársaság a városközpontokhoz közelebbi repülőterekre igyekszik az utasokért folytatott versenyben. A cégre egyre nagyobb nyomás nehezedik a tekintetben is, hogy javítsa szolgáltatatásainak színvonalát.

"Már nem lehet csupán az a célunk, hogy mi kínáljuk a lehető legolcsóbb jegyeket" - fejtette ki O'Leary az Observernek adott interjúban.

A vezérigazgató szerint a társaságnak új vezetőre van szüksége, elismervén, hogy sokszor vitatott vezetési stílusa a jelenlegi piaci körülmények között nem tartható.

A takarékoskodásra minden eszközt megragadó légitársaság vezetése legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy megszüntetnék a másodpilóta alkalmazását a rövid távú repülőutakon. Előzőleg a vezetés azt is felvetette, hogy legyenek állóhelyek is az ugyancsak rövid távú járatokon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.