Vége a FlyBalatonnak: átkeresztelik a sármelléki repülőteret

Hévíz-Balaton Airport néven üzemel ezentúl a sármelléki repülőtér, amelynek új üzemeltetője a hévízi önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló, újonnan bejegyzett társaság.

Papp Gábor (Fidesz-KDNP), Hévíz polgármestere csütörtökön közleményben jelezte, hogy a cégalapításról Hévíz képviselő-testületének március 14-én meghozott döntését követően szerdán bejegyezte a Zalaegerszegi Törvényszék Cégbírósága a Hévíz-Balaton Airport (HBA) Kft.-t. A fürdőváros 100 százalékos tulajdonában lévő gazdasági társaság a sármelléki repülőtér üzemeltetésére jött létre.

A polgármester elmondta: minimális alaptőkével hozták létre az önkormányzati tulajdonú társaságot, a repülőtér területének tulajdonosaival, vagyis Zalavár és Sármellék önkormányzatainak egyetértésével. A HBA-nak háromtagú felügyelőbizottsága van, ebből két hely a két tulajdonos polgármesteréé.

Felidézte, hogy Hévíz önkormányzata már korábban kinyilvánította azt a szándékát, hogy megfelelő körülmények között működtetné a jelenleg még FlyBalaton nevet viselő repülőteret. Hangsúlyozta, hogy a nyugat-magyarországi régió repülőteréről van szó, amelynek biztonságos működtetése nemcsak a fürdővárosnak, hanem az egész térségnek is turisztikai érdeke.

Papp Gábor azt is hozzátette: egyelőre nincs minden részletében kidolgozva a működtetés menete, de nem kizárólag az idei szezonban, hanem hosszú távon kívánják üzemeltetni a leszállóhelyet. A cégalapításra azért is szükség volt, hogy átvehessék a reptérrel kapcsolatos jogokat, mert a korábbi üzemeltetők felszámolás alatt állnak.

Idén 126 járat érkezése biztos Sármellékre, ezek túlnyomó többsége az április közepétől a hévízi Mutsch Ungarn Reisen által szervezett Lufthansa charter, amely hetente négy német nagyvárosba repül. A polgármester ennek kapcsán úgy fogalmazott: év közben már nagyon nehéz új járatokra szerződni, de folyamatosak és ígéretesek a most zajló tárgyalások, amelyekről további részleteket nem kívánt elárulni.

Nem bocsátkozott becslésekbe, hogy idén hány utas fordulhat meg a repülőtéren, de azt reméli, hogy Hévíznek és térségének legalább 80 ezer vendégéjszakát jelentenek az ebben az esztendőben repülővel érkező utasok.

Arra a kérdésre, hogy a felszámolás alatt lévő reptérüzemeltetők eszközeit igénybe veszik-e, Papp Gábor elmondta: ezeket egyelőre bérlik a felszámolótól. Hogy megvásárolják-e a többször is eredménytelenül meghirdetett reptéri ingatlanokat és berendezéseket, az szintén a későbbiekben dől el.

Hévíz önkormányzata a múlt évben mintegy 30 millió forintot biztosított a sármelléki repülőtér akkori, állami hatóságok felé fennálló tartozásainak rendezésére. Az üzemeltető akkor a repteret és ingatlanjait 50-50 évre az önkormányzatoktól bérlő SCD Csoport cége, az FB Airport Kft. volt.

A FlyBalaton reptér utóbbi évekbeli bérlői és üzemeltetői jelenleg mind felszámolási eljárás alatt állnak.

Az ír hátterű, 2004-től működő Cape Clear Aviaton Kft. ellen 2009-ben indult és azóta sem zárult le a felszámolási eljárás. A felszámoló Vectigalis Zrt. az SCD Csoport érdekeltségének, az FB Airport Kft.-nek adta bérbe a repülőteret, amely tavaly az újonnan létrejött, és az SCD balatoni érdekeltségeit átvevő, zalaegerszegi székhelyű Turisztika Hungária Kft.-hez került.

Időközben az SCD Group Zrt. átalakult, jogutódja az Aviation Group Zrt. lett, amelynek székhelyét Sármellékre helyezték át. A társaság azonban tavaly augusztusban ugyancsak felszámolás alá került, az eljárást szintén a Vectigalis Zrt. folytatja, amely legutóbb március 8-án hirdette meg értékesítésre az Aviation Grouppal szembeni követelésállományt 975 millió forintért.

A tavaly októberi adatok szerint Sármelléken a múlt év első 9 hónapjában 17,2 ezer utas fordult meg, 33 százalékkal többen, mint az előző évben. Ugyanebben az első három negyedévben 317 tonna árut szállítottak Sármellékről légi úton.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.