Vége a szűkölködésnek! Jöhetnek a 3-5 milliós állami fizetések

Szeptemberben törölték el az állami cégvezetők 2 milliós havi bruttó bérplafonját, ám a Budapest Bank és az MKB elnök-vezérigazgatója már most a többszörösét viszi haza ennek az összegnek.

Az illetékes minisztériumoknak november 15-ig kellett tájékoztatniuk Lázár János, Miniszterelnökséget vezető minisztert arról, hogy a tulajdonosi irányításuk alá tartozó gazdasági társaságoknál és háttérintézményeknél a 2 millió forintos havi bérplafon eltörlése hány vezetőt érint, és jövedelmük emelése éves szinten mekkora többletköltséggel jár. E kötelezettséget az a szeptember 15-i kormányrendelet írta elő, amely hatálytalanította a 2010-ben bevezetett, az állami vezetői fizetéseket havi bruttó 2 millió forintban maximáló takarékossági intézkedéseket – számolt be a Világgazdaság.

A változtatás az Állami Számvevőszék elnökének véleményén alapul, miszerint „a vezetői juttatásokat és követelményeket közelíteni szükséges a piaci vezetői bérekhez és követelményekhez, továbbá a jelenlegi prémiumok jelentős részét be kell építeni az alapbérbe". Ennek szellemében a kormányrendelettel a vezetői bérplafont a pénzügyi szektorban 5 millióra, az energiaszolgáltatóknál és a kiemelt stratégiai jelentőségű cégeknél 4 millióra, míg a többieknél 3 millióra emelték. Emellett viszont csak az éves bér 20 százaléka adható prémiumként, az is kizárólag akkor, ha a cég nem veszteséges.

A november közepi tájékoztatási határidőt figyelembe véve, az állami vezetői bérek legkorábban 2016-tól emelkedhetnek. Ám két társaság, a Budapest Bank (BB) és az MKB Bank elnök-vezérigazgatója, Zolnai György és Balog Ádám már most is többet keres nemcsak az eltörölt 2 millió forintos bérplafonnál, hanem az új előírások szerinti 5 milliós havi bruttó felső korlátnál is. És a prémiumuk maximuma is magasabb: Zolnainál az éves bér 40-45, míg Balognál a 70 százaléka. Igaz, legalább nem veszteségesek. A BB már évek óta nyereséges, az MKB pedig 2015 első felében 6,4 milliárd forintos adózott nyereséget ért el – legalábbis a magyar számviteli szabályok szerint.

Utóbbiak szerint az MKB tavaly is profittal zárt, a nemzetközi számviteli szabályok szerint azonban masszívan veszteséges volt. Ám a kormányrendelet nem pontosítja, hogy a vezetők premizálásánál melyik szabályt kell irányadónak tekinteni.

Az MKB elnök-vezérigazgatójának havi bruttó alapbére és egyéb javadalmazása üzleti titok – reagált a lap érdeklődésére a hitelintézet. Ami azért furcsa, mert egy állami cég vezetőinek fizetése közérdekből nyilvános adatnak minősül, azt közzé kell tenni. Csakhogy e tájékoztatási kötelezettséget az MKB esetében felülírja, hogy tavaly december közepétől szanálás alatt áll, a szanálásról szóló törvény alapján ugyanis a szanáló hatóságként eljáró MNB-t titoktartás kötelezi – közölte a jegybank.

Nem érthető ugyanakkor a szanálás alatt nem álló BB titkolózása. A azt közölte: „A jogszabályok által előírt határidőre közzétesszük majd a vezető tisztségviselőkre vonatkozóan előírt adatokat." Honlapja szerint ezt a 2015-ös pénzügyi év zárása után teszi meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.