Vége lehet a dugóknak Pozsonyban és környékén

Aláírták a felső-csallóközi Csölösztőn (Cilistov) azt a szerződést, amely a D4-es pozsonyi körgyűrű, valamint az R7-es gyorsforgalmi út első szakaszának felépítéséről rendelkezik.

A dokumentumot Robert Fico szlovák kormányfő és Carlos Ugarte Cruz-Coke, a nemzetközi tenderen győztes konzorcium képviseletében, a spanyol Cintra cég vezérigazgatója látta el kézjegyével. A társuláshoz tartozik az osztrák Porr cég és az ausztrál Macquarie bank is.

Az építkezés magántőkét is bevonó PPP-projekt alapján valósul meg. A mintegy 60 kilométeres útért Szlovákia harminc esztendőn keresztül évente 56,72 millió, összesen 1,9 milliárd eurót fizet a konzorciumnak, amely ezalatt üzemelteti és karbantartja az utakat.

Lapunknak nyilatkozva Érsek Árpád közlekedésügyi államtitkár Szlovákia fővárosa, de a jórészt magyarok lakta felső-csallóköziek szempontjából is fontos terv válik valóra.

„A jelenlegi körgyűrűn főleg Csehország, illetve Közép-Szlovákia felől naponta 100 ezer jármű halad át, emiatt csaknem állandóak a dugók. Ezért sürgős a D4-es szakasz mielőbbi felépítése, amely a magyar és az osztrák határhoz közeli Horvátjárfaluból (Jarovce) Récséig vezeti el a külvárosban a forgalmat, ahol a már elkészült D1-es, illetve a D2-es autópályára csatlakozna.

Az R7-es pedig 2019-től lényegesen tehermentesíti majd a Dunaszerdahelyt Pozsonnyal összekötő jelenlegi országút forgalmát. Itt munkanapokon 20 ezernél is több jármű araszol reggelente a főváros fele, estefele pedig fordított irányba” – tájékoztatott a Híd párt szakpolitikusa. Közölte azt is, hogy a konzorcium szeretne minél több hazai céget bevonni az építkezésbe, amely hamarosan megkezdődik Egyházgellénél.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.