Vasúton élénkíti a gazdaságot Kína

Export helyett az infrastrukturális beruházásokra építi gazdasága fejlődését Kína. A legnagyobb figyelmet a vasúti fejlesztések kapták.

Kínában az export helyett az infrastrukturális beruházások mozgatják a gazdasági növekedést. A városi beruházások értéke az első két hónapban, 1,03 billió jüan (150 milliárd dollár), 26,5 százalékkal meghaladta a tavalyi első kéthavit, miközben a kivitel közel hasonló arányban, 25,7 százalékkal visszaesett februárban. Ez a visszaesés a legnagyobb mértékű volt 1993 óta.

A jelentések szerint a kínai gazdasági vezetés az exportcsökkenés ellensúlyozására önti infrastrukturális beruházásokba a pénzt. A kivitel már a negyedik egymást követő hónapban csökkent éves összevetésben.

A múlt hónapban a kínai behozatal is visszaesett 24,1 százalékkal.

Az infrastrukturális beruházások fellendítésével a kínai vezetés szeretné elérni idei 8 százalékos gazdaságnövekedési céljának teljesülését, mondják elemzők. Ezt célozta a beruházások növelése mellett az adók csökkentését előirányzó 4000 milliárd jüanos (mintegy 600 milliárd dolláros) élénkítő csomag, amelyet tavaly novemberben hirdettek meg, és a jelek szerint elköltése hamar elkezdődött.

Kínai statisztikai jelentések szerint a múlt évhez képest elsősorban a vasúti beruházások lendültek fel, értékük megháromszorozódott az idén az egy évvel korábbihoz képest. 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.