Vásárosnaményig nyújtózkodhat az M3-as

Vásárosnaményig épülhet tovább az M3-as autópálya. A sztráda új szakaszának kialakításába jövőre vágnának bele, és 2014 végén már az útavatót is múlt időben emlegetnék.

Tovább nyújtja az M3-ast a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. Az állami beruházó legalábbis megjelentette a közbeszerzési pályázatot az autópálya 49-es főúttól Vásárosnaményig vezető 11,9 kilométerének építésére.

A társaság közlése szerint a projektre november 29-ig tehetik meg ajánlataikat a kivitelezésért versenybe szállók. Akik közül a győztesként kikerülőnek, az irányonként két forgalmi és egy leállósávos aszfaltpálya mellett, hat nagyobb műtárgy kialakításával is végeznie kell.

Méghozzá két éven belül. Az óránként 130 kilométeres sebességű közlekedésre tervezett sztrádát ugyanis papírforma szerint legkésőbb 2014 végén át kell adni a forgalomnak.

Ünnepélyes szalagátvágásokban ezzel együtt addig sem lesz hiány az M3-as nyomvonalán. Az autópálya Nyíregyháza és a 49-es főút közti 33,8 kilométerén legalábbis most is dolgoznak az útépítők. A kétszer kétsávos sztrádaszakaszt terv szerint 2013 első felében vehetik birtokba az autósok.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.