Varsóban lesz a régió City-je

Egyre kevesebb kétség fér hozzá, hogy Közép-Kelet-Európában a pénzügyi központ szerepét Varsó fogja betölteni, ugyanis a lengyel főváros most már szinte mindenben felülmúlja régiós riválisait. A Varsói Értéktőzsdén újabb magyar cégek és befektetők megjelenésére is számítanak.

A lengyelek tesznek is a vezető szerep megszerzéséért és megőrzéséért. A válság éveiben is gondot fordítottak a pénz- és tőkepiac fejlesztésére, ezt jelzi, hogy húszéves születésnapját az idén ünneplő Varsói Értéktőzsdére (VÉT) az utóbbi három évben 253 vállalat részvényeit vezették be. A tőzsdére vitt részvények négyszer akkora értéket képviseltek, mint Ljubljana, Bukarest, Budapest, Bécs, és Prága börzéin megjelent új cégek papírjai együttvéve.

A 253 cégből 80 nagyvállalat, a többi kicsi – tudtuk meg Sowa Marciktól, a Lengyel Nagykövetség kereskedelmi tanácsosától a CEE IPO nevű varsói tőzsdei befektetői fórumot beharangozó sajtótájékoztatón. A május 25-26.-án megrendezendő fórumra 17 ország, számos nagyvállalat és a befektetői oldal képviseletében nagybankok, pénzügyi alapok, brókercégek és a tőzsdei bevezetések menedzselésében járatos ügyvédi irodák kaptak meghívást.

És nemcsak a régióból: Varsó ugyanis távolabbra tekint, a volt szovjet tagköztársaságokkal akarja szorosabbra fűzni kapcsolatait. A másik új irányt az arab országok, köztük is főként az olajban és következésképpen pénzben dúskáló országok képezik. A lengyelek Európa legdinamikusabban fejlődő tőzsdéjére akarják csábítani mind a tőzsdei kibocsátásban, friss tőkebevonásban érdekelt vállalatokat, mind a befektetőket.

A dinamizmusra jellemző, hogy amíg a térség tőzsdéi a válság alatt szerzett sebeiket nyalogatják, azalatt Varsó 25 százalékos tempóban növeli forgalmát, amely tavaly már elérte az 55 milliárd eurót. A befektetők megoszlásában is átrendeződés figyelhető meg – a külföldiek javára. A lengyel magánbefektetők kezében lévő eszközállomány 19 százalékos, a lengyel intézményi befektetők, nyugdíjalapok részesedése 34, míg a határon túli befektetőké 47 százalékosra tehető.

Örvendetes – jegyezte meg Sowa Marcik, hogy a magyar befektetések gyorsan gyarapodnak, s a nulláról pillanatok alatt feljöttek másfél százalékra – ez hárommilliárd forintos forgalomnak felel meg -, jelezve azt, hogy a legjobb lehetőségeket kereső magyar tőke otthonra talált Varsóban. A VÉT-en immár két magyar cég is teljes jogkörrel rendelkező tagként üzletel az értékpapírokkal, a Concorde már régebben jelen van, míg az Equilor tavasszal nyerte el a tőzsdetagságot.

Szintén két cég képviseli a parketten Magyarországot: a Mol, valamint a Regionális Fejlesztési Vállalatból a könnyebben kimondható és megjegyezhető E-Starra átkeresztelkedett, alternatív energiaforrásokkal és energiahatékonyságot célzó fejlesztésekkel foglalkozó cég. Az E-Star kötvénykibocsátással szeretne friss forrásokhoz jutni Varsóban, e pénzből helyi piaci megjelenését és projektjeit finanszírozná a Budapesti Értéktőzsdén is jelen lévő vállalkozás.

Jelenleg 37 külföldi cég papírjai forognak a VÉT-en közülük a legtöbb ukrajnai székhelyű. A közeljövőben debütál a varsói tőzsdén két szlovén nagyvállalat. A Triglav biztosító 57 millió eurót kíván bevonni a VÉT-ről, a pénzt törökországi, bulgáriai és romániai tevékenysége fejlesztésére akarja fordítani. A Nova KBM bank pedig 104,3 eurónak megfelelő részvénycsomagot hirdetett meg, s még ebben a hónapban bevezetik a papírjait Varsóban.

A lengyelek a tőzsdei privatizáció hívei, ennek jegyében a JSW bányaipari társaság, a BGZ bank, a Postabank és a Dipservice/TONagro ingatlanpiaci vállalkozás részvényeiből is lehet majd vásárolni az idén a VÉT-en, ahol 2011-ben már 17 új céget regisztráltak, és Sowa Marcik reményei szerint meglesz a tervbe vett harmincas gyarapodás.A VÉT-en 411 vállalat részvényeivel kereskednek, ezzel szemben a budapesti parkettet csak 53 cég "koptatja".

 

Tippeket ad az Equilor

A lengyel gazdaság ellenállóbb, mint a magyar, az Európában már-már kötelező megszorítások sem sújtják annyira, ezért befektetői szempontból ideális terepnek számít – állítják az Equilor elemzői, miután cégük a varsói tőzsdetagságot (WSE) megszerezve közvetlenül is kínálhatja az ott jegyzett papírokat az itthoni befektetők számára. A legtöbb fantáziát a PKN Orlen kőolajipari, a PGE és Tauron energetikai, a TPSA távközlési cégek, valamint a PZU biztosító papírjaiban látják az Equilor szakértői.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.