Városi legenda a trükkös mobilszámokról?

Újfajta mobilcsalásra figyelmeztet egy interneten terjedő lánclevél: a készüléken egy nem fogadott külföldi hívás jelenik meg, amit ha az óvatlan használó visszahív, úgy súlyos tízezreket pengethet ki, mivel nem lehet megszakítani a hívást. A történet azonban több ponton is sántít.

Hetek óta kerint az intereten egy, az OTP szlovén leányvállalatának lofgójával feldíszített lánclevél. A névtelen feladó szerint február elején egy Belgrádban megtartott hitelcsalások megelőzéséről szóló fórumon a Raiffeisen egyik alkalmazottja - egyben a fórum elnöke - egy újfajta mobilos csalásról számolt be.

Eszerint a telefon kijelzőjén egy nem fogadott hívás jelenik meg - ami anélkül is megtörténhet, hogy a telefon megcsörren – és ha a tulajdonos visszahívja ezt a számot, úgy bűncselekmény áldozatává válik,
Onnantól ugyanis nincs lehetősége megszakítani a hívást, és a levél szerint van olyan ügyfél, akinek így komoly, 2000 euróra rúgó költsége keletkezett. A levélben lévő figyelmeztetés szerint akkor kell gyanakodni, ha a szám 39-cel kezdődik, továbbá 390,391,392, és 393 hívószámok esetén.

Az ügyben megkerestük Márton Györgyöt, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) szóvivőjét, aki korábban is találkozott ezzel a lánclevéllel, ám akkor még egy +44-el kezdődő, azaz angliai hívószám volt a problémás. Bár a névtelen levél „Belügyminisztériumtól” (vélhetően Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumra gondol) kapott információkra hivatkozva úgy fogalmaz: nálunk is több ilyen eset történt, Márton György szerint az NHH-hoz ilyen ügy nem futott be.

Igaz: jogviták esetén a panaszosnak első körben a szolgáltatót kell megkeresni, és csak utána az NHH-t. Azonban Márton György azt is leszögezte, hogy az uniós társszervekkel folyamatosan tartják a kapcsolatot, de eddig tőlük sem érkezett hozzájuk jelzés ilyen típusú csalásról. A szóvivő szerint egyébként is furcsának tűnik a levélben vázolt történet.

A „39”-es hívószám Olaszország hívószáma, ám a Nemzetközi Telekommunikációs Unió (ITU) honlapján található adatok szerint a  „1”-es toldalék emelt díjas szolgáltatásokhoz tartozik, amelyeket Magyarországról nem is lehet visszahívni, a „2” toldalékkal ellátott számok pedig egyelőre nincsenek forgalomban. A szóvivő azt is elmondta: technikailag elképzelhetetlen, hogy egy hívást ne lehessen megszakítani.

Az eset tisztázásra végül felhívtuk a levélhez mellékelt „gyanús” 393-as hívókódú telefonszámot. Az ITU adatbázisa szerint ez egy olaszországi mobiltelefonszám, és egyelőre úgy tűnik, nagyon is meg lehet szakítani.

Már ha valakinek van hozzá kedve.

Miután ugyanis a telefon kicsengett, egy bizonyos A. Daniella postafiókja jelentekezett be. A fiatalnak tűnő leányhang nemcsak azt közölte álmatag hangon angolul, hogy jelenleg elfoglalt, és nem tudja fogadni a hívást, ám sokat sejtetően azt is hozzátette, hogy 22 éves, Ciprusról származik, és jelenleg egyedül van…

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.