Varga nemet mond a sertésáfára

Udvariasan mond nemet a Nemzetgazdasági Minisztérium a sertésáfa-csökkentési javaslatra. Varga Mihály tárcája szerint a kérdést "alaposan meg kell vizsgálni".

Az alapvető élelmiszerek áfacsökkentése kapcsán "olyan megalapozott, valamennyi érdemi részletre kiterjedő vizsgálatokat kell lefolytatni, amelyek alapján a várható hatások a legpontosabban meghatározhatók, ennek megfelelően kormánydöntés is csak ezeket követően várható" – mondott udvariasan nemet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a Vidékfejlesztési Minisztérium legújabb áfacsökkentési javaslatára is. A tárca úgy véli ugyanis: az alapvető élelmiszerek esetleges áfakulcscsökkentésének hatásai rendkívül összetettek és szerteágazóak, amelyek a termelőktől kezdődően a teljes ágazatot, a fogyasztókat és a költségvetést egyaránt befolyásolják.

Horváth István, a sertésstratégia végrehajtásáért felelős miniszteri biztos tegnap az MTI-nek nyilatkozva azt közölte: ötszázalékos áfakulcs bevezetését javasolja a sertéságazatban a Vidékfejlesztési Minisztérium a fordított áfa brüsszeli vétója után. Szavai szerint a javaslatáról már folynak az egyeztetések a nemzetgazdasági tárcával, az áprilisban a kormány elé kerül, és a lényegben szerinte egyetértés is van. A terv szerint a sertéshúsokra vonatkozna az áfacsökkentés, így az ágazat fehéredne, hiszen most sokakat csábít csalásra a magas teher.

A javaslatot értelemszerűen üdvözölték az ágazat képviselői, ám a hasonló gondokkal küzdő baromfisok nem. Csorbai Attila, a Baromfi Terméktanács igazgatója a Magyar Hírlapnak azt fejtegette: nagy csalódás érné az ágazatot, ha ők kimaradnának. A húsipar immáron másfél éve küzd azért, hogy kedvezményes áfakörbe kerüljön: a kormány tavaly augusztusban azzal vetette el a kérdést, hogy további vizsgálatok szükségesek. A vidékfejlesztési tárca az idén márciusra készített el egy háttértanulmányokkal alátámasztott javaslatot arról, miként lehetne az alapvető élelemiszerek áfáját 12 százalékosra csökkenteni – ám ez sem ment át a kabineten, amelynek ismételten alaposabb vizsgálatokra volt szüksége. Miután azonban Brüsszelben a sertéságazat esetében nem fogadták el a fordított áfa bevezetésének lehetőségét (amely a csalásokat gátolta volna) a kérdés ismét napirendre került.

A probléma, hogy az intézkedés – mint megírtuk – nem szerepel a konvergenciaprogramban. Ami annyit jelent: a következő három évben a felelős Nemzetgazdasági Minisztérium a kormány egyetértését maga mögött tudva nem számol ilyen lépéssel. Ezért kérdeztük meg a tárca álláspontját a sertésstratégia végrehajtásáért felelős miniszteri biztos javaslatáról.

A tárca álláspontja szerint az áfacsalások az egész Európai Unióban problémát okoznak, és épp most terjesztette az Európai Bizottság az Európa Tanács elé azt a javaslatot, amely meghatározott termékek és szolgáltatások esetében (többek között a végső felhasználásra ebben az állapotukban nem alkalmas mezőgazdasági termékekre) a tagállamok választásától függően megengedné a fordított adózás alkalmazását. Ezenkívül az EU olyan áfacsalás elleni gyorsreagálású mechanizmust is tervez, mely jelentősen lerövidítené azt az időt, amely alatt a fordított adózásra vonatkozó tagállami derogációs kérelmek elbírálása történik. Vagyis: érdemes lehet még várni a döntésig.

A tárca szerint ráadásul a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrzési tapasztalatai alapján az áfacsalások jellemzően szektorsemlegesek. Elismerik azonban: valóban léteznek olyan ágazatok, amelyek ebből a szempontból fertőzöttebbnek bizonyulnak. Kiemelik ugyanakkor, hogy nem csak a fordított adózás a csalások elleni fellépés egyetlen hatásos módszere.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.