"A banki szolgáltatások díjának kompenzációjára vonatkozó javaslatát nem áll módomban támogatni" – válaszolta Varga Mihály Tóth József szocialista országgyűlési képviselő írásban feltett kérdésére. A nemzetgazdasági miniszter azzal érvel, hogy a banki szolgáltatások díjának meghatározása összetett folyamat, bármilyen kompenzáció a verseny korlátozását jelentené, mert beépülne a szolgáltatások díjába. Ez végső soron azt eredményezné, hogy – miközben a fogyasztók szolgáltatási díjai nem csökkennek – a központi költségvetést rendkívüli módon terhelné a kompenzáció, melynek végső kedvezményezettjei valójában maguk a pénzforgalmi szolgáltatók lennének.

Tóth József, aki Budapest XIII. kerületének polgármestere is, arról számolt be, hogy a pénzügyi szolgáltatók a tranzakciós illetéket továbbhárítják ügyfeleikre, így az önkormányzatokra és intézményeikre, gazdasági társaságaikra is. Banki számlakivonata alapján a XIII. kerületi önkormányzat és gazdasági társasága, valamint intézményfenntartója esetében ez a többletköltség negyedévente 4-5 millió forint, éves szinten pedig megközelíti a 20 millió forintot. Ez a képviselő-polgármester szerint jóval kevesebb lenne, ha – a korábbi szabályoknak megfelelően – az intézményeknek az önkormányzat bankszámlájához kapcsolódóan alszámlájuk lenne, mert az alszámlára történő átvezetés után nem kellene tranzakciós illetéket fizetni. Emiatt kérdezett rá arra, hogy tervezi-e a területgazda minisztérium az önkormányzatok kompenzálását a kényszerű többletkiadások miatt.

Varga Mihály szerint a kormány a pénzügyi tranzakciós illeték kialakítása és bevezetése során messzemenően figyelembe vette a fogyasztók érdekeit. Azzal, hogy a pénzügyi tranzakciós illeték alanya nem az ügyfél, hanem a pénzforgalmi szolgáltató, a bankok között erős verseny alakul ki annak érdekében, hogy az illetékfizetési kötelezettségből adódó tehernövekedésüket a lehető legkisebb mértékben hárítsák át a fogyasztókra. Szemben az úgynevezett beszedéses típusú adókkal, a szabályozás egyetlen rendelkezése sem ad felhatalmazást arra a pénzforgalmi szolgáltatóknak, hogy a pénzügyi tranzakciós illetéket közvetlenül áthárítsák az ügyfelek részére – hívta fel a figyelmet a miniszter.

Azt Varga Mihály is elismeri, hogy a pénzügyi tranzakciós illeték bevezetését követően a pénzforgalmi szolgáltatók különbözőképpen reagáltak a szabályozási környezet változására, különbözőképpen változtak a szolgáltatások díjai. A miniszter szerint ugyanakkor a szolgáltatási díjak emelésének nemcsak fogyasztóvédelmi korlátai vannak: a bankok az ügyfeleik pénzét használják, azt helyezik ki hitelként, amit az ügyfelek betétként vagy egyéb befizetésként a bankok számára biztosítanak. Ezért bízik abban, hogy a pénzügyi tranzakciós illeték bevezetését követően is meg lehet találni a fogyasztók – így az átláthatóság érdekében önálló elszámolásra utalt önkormányzatok, önkormányzati társaságok – számára leghatékonyabb banki szolgáltatást.

A tárcavezető válaszában kiemeli: a pénzügyi tranzakciós illeték bevezetése szorosan illeszkedik ahhoz az adópolitikai célkitűzéshez, miszerint az adóstruktúra úgy alakuljon át, hogy abban a munkát terhelő közterhek aránya csökkenjen, a forgalmi-fogyasztási adók szerepe növekedjen, elősegítve ezáltal a munkavállalási hajlandóság és a foglalkoztatás növelését, de nem veszélyeztetve a költségvetési célok megvalósulását. Az adóterhelés fogyasztási adók irányába történő átalakításának célját követve, a pénzügyi tranzakciós illeték bevezetésével egy olyan közteher került bevezetésre, amely széles alapokon nyugszik, és így csekély illetékmérték alkalmazása mellett is alkalmas eszköz a költségvetési bevételek biztosításához – fogalmazott.

A tranzakciós illeték bevezetése persze nem csak az önkormányzatok számára jelent pluszterhet. A pénzügyi felügyelet (PSZÁF) adatai szerint a szolgáltatók, bankok, takarékszövetkezetek jellemzően egy az egyben továbbhárították ügyfeleikre az illetéket.