Varga: a tárgyalások egyáltalán nem szakadtak meg

Egyáltalán nem szakadtak meg Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap (IMF), illetve az Európai Bizottság között zajló hiteltárgyalások, a nemzetközi szervezetek jelenleg a nemzetgazdasági miniszter által bejelentett költségvetési egyenlegjavító intézkedéseket értékelik – mondta Varga Mihály, a hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken.

Egyáltalán nem szakadtak meg Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap (IMF), illetve az Európai Bizottság között zajló hiteltárgyalások, a nemzetközi szervezetek jelenleg a nemzetgazdasági miniszter által bejelentett költségvetési egyenlegjavító intézkedéseket értékelik – mondta Varga Mihály, a hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken. 

A miniszter arra reagált, hogy egyes magyar médiumok szerint a nemzetközi hitelezők és a magyar tárgyalódelegáció közötti tárgyalások "szakítás közeli állapotba" kerültek, a többi között a magyar kormány által október elején indított, a hiteltárgyalásokról szóló médiakampány miatt. Varga Mihály elmondta: az IMF és a Világbank tokiói közgyűlésén a magyar delegáció tagjainak tárgyalásain óhatatlanul szóba került a médiakampány ügye, de a nemzetközi szervezetek professzionális módon állnak a tárgyalásokhoz, így az nem befolyásolja érdemben a hiteltárgyalások folytatását.

A tárca nélküli miniszter a cikkekre utalva elmondta: azok féligazságokat, szubjektív megállapításokat tartalmaznak. "Hogy ez az újságírón vagy az információadón múlt, nem tisztem megállapítani" – fejtette ki.

Varga Mihály a folyó egyeztetésekről elmondta: éppen ezen a héten tájékoztatta az IMF főtárgyalóját a nemzetgazdasági miniszter által az elmúlt héten bejelentett intézkedésekről. Most ezeket az új intézkedéseket értékelik – tette hozzá. A magyar tárgyalódelegáció vezetője szerint nem várható, hogy azelőtt folytatódnának a tárgyalások, hogy az Európai Bizottság november 7-én nyilvánosságra hozza új, őszi makrogazdasági előrejelzéseit. "November 7-ig biztos, hogy érdemi dolog nem történik, addig szerintem a valutaalap is átvizsgálja döntéseinket" – fogalmazott a miniszter.

A tárca nélküli miniszter szerint némi véleménykülönbség érzékelhető a két tárgyalópartner között. Mint mondta, az Európai Bizottság sokkal fontosabbnak tartja a három százalék alatti hiányt, míg a valutaalap inkább az intézkedések minőségére, a strukturális átalakításokra teszi a hangsúlyt.

A magyar gazdasági és pénzügyi mutatók kedvező alakulását idézve Varga Mihály hangsúlyozta, ezek azt mutatják, hogy a kormány fontosnak tartja a pénzügyi egyensúlyt. "A kérdés az, hogy a növekedés ösztönzésére milyen lépések szükségesek, hiszen a magyar gazdaság egyik legnagyobb gondja, hogy a növekedés, nagyrészt külső okok miatt, jóval szerényebb, mint amit vártunk" – tette hozzá.

A miniszter szerint az IMF a hagyományos eszközöket preferálja, így júliusban a szociális támogatások lefaragására, a tömegközlekedés támogatásának csökkentésére, illetve helyi önkormányzatok támogatásának csökkentésére tett javaslatot, azaz "a kiadáscsökkentés volt a hangsúlyosabb".

Varga Mihály elmondta: a magyar kormány részére ezeket vetették fel, amellett, hogy olyan adók jogosultságát vitatták, mint amilyen a bankadó és a pénzügyi tranzakciós illeték. "Ebben vitánk van, ez nem új, azt júliusban is láttuk már, hogy ezekben eltérnek az álláspontok" – közölte.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.