Varga: A Bizottság téved

A Bizottság téved – mondta Varga Mihály. A miniszter szerint mindenképpen a GDP 3 százaléka alatt fogjuk tartani a hiányt. Nem terveznek megszorítást, de jó esélyünk van lekerülni a szégyenpadról.

Az Európai Bizottság tévesen ítéli meg a helyzetet – közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Az Európai Bizottság most kiadott, friss előrejelzése szerint az idén és jövőre sem kerül a GDP 3 százaléka alá az államháztartás hiánya Magyarországon. Olli Rehn uniós biztos szerint ezért Magyarországnak "új intézkedésekre" van szüksége ahhoz, hogy kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól. Varga szavaiból az derül ki, végső esetben erre akár hajlandó is lesz a kormány – szerinte azonban ezek nélkül is lekerülhetünk június végén a szégyenpadról. 

Varga Mihály kettős mércéről beszél
Varga Mihály

A kormány méltánytalannak tartja a brüsszeli prognózist, úgy vélik, a Bizottság kettős mércét alkalmaz, ezért első körben megpróbálják meggyőzni az Európai Uniót arról, hogy az itteni jóslatok megfelelőbbek. Ha ez nem sikerül, akkor intézkednek.

A Bizottság úgy véli, a deficit az idén a GDP 3, jövőre pedig 3,3 százaléka lesz. A konvergenciaprogramban a kabinet erre az évre 2,7, jövőre pedig 2,2 százalékos deficitet várt. Az államadósságot a bizottság 2013-ban 79,7 százalékra, 2014-ra pedig 78,9 százalékra tette – szemben a kormány 78,1 és 77,2 százalékos előrejelzésével. A gazdasági növekedés a brüsszeli előrejelzés szerint az idén 0,2 százalékos, jövőre pedig 1,4 százalékos lesz, miközben a kormány 0,7, illetve 1,9 százalékot vár.

Varga szerint kétségtelenül vannak kedvező elemek is az új várakozásokban, hiszen most már a bizottság is úgy látja, hogy növekedés lesz és nem visszaesés az idén – a számok szerinte közelítenek egymáshoz. A miniszter ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a Bizottság korábban is tévedett a prognózisai során, hiszen 2011-ben csak 1,6 százalékos többletet vártak, miközben 4 százalék lett. Tavaly ősszel pedig azon vitatkoztak, hogy 3 százalék felett, vagy az alatt lesz-e a hiány – végül 1,9 százalék lett, ami annyit is jelent, hogy a kabinet – így Varga – uniós nyomásra túlkorrigálta a hiányt. Ez a túlzott kiadáscsökkentés növekedési áldozattal járt – mondta a miniszter. Úgy vélte, a szigor felesleges volt.

2014 az igazi kérdés – vélekedett a miniszter, aki szerint a kormány saját hatáskörben is képes a kívánt szintre csökkenteni a hiányt idén, és ez végső soron mindenkit meggyőzhet. Hiszen ahhoz elegendő fedezetet jelent a még rendelkezésre álló 160 milliárdos tartalék, hogy a Bizottság által várt 3 százalékról – ha ez teljesülne – tovább mérséklődjék a deficit. Emlékeztetett ugyanakkor, hogy a jövő évi költségvetés tervezés előtt áll, miközben az európai gazdasági folyamatok alakulását bizonytalanság övezi.

A kormány elkötelezett a hiány csökkentésében, az elmúlt két évben folyamatosan a megkívánt szint alatt tartotta a deficitet – sorolta Varga, ismét kijelentve: nem lesz választási költségvetés jövőre. Három százalék alatti deficitet terveznek, és amennyiben az uniós folyamatok kedvezőtlenebbül alakulnak, akkor reagálnak és megteszik a szükséges intézkedéseket, hogy a hiánycél teljesüljön – jelentette ki. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.