Varga szerint sosem volt még ilyen jó

Magyarország gazdasági növekedése 2015-ben is fenntartható és stabil marad, a 2,5 százalékos növekedési előrejelzés továbbra is reális – mondta Varga Mihály Miskolcon szerdán a német érdekeltségű Bosch konszern gyárában. A nemzetgazdasági miniszter meggyőződése szerint az ország akkor tudja megerősíteni a már elért kedvező pozícióját, ha a vállalkozások támogatása mellett arról is gondoskodik, hogy a gazdálkodás környezete is megfelelő legyen.

Ennek megvalósításáról nem értekezett hosszan Varga, rögvest áttért arra, hogy a következő években Közép-Európa lesz az európai gazdasági növekedés központja, "ezt igazolják az elmúlt évben elért gazdasági eredményeink is, amelyekkel Magyarország az unió leggyorsabb ütemben növekvő gazdasága lett". Varga Mihály úgy vélekedett, hogy ezt az ütemet tartani tudja az ország, "több év kormányzati munkával sikerült elérni a pénzügyi és költségvetési stabilitást".

Úgyhogy "megnyílt az út minden idők legnagyobb gazdaságélénkítő programja előtt". Hozzátette, hogy a tavasszal induló pályázatok egyszerűbbek, átláthatóbbak lettek, ugyanakkor megjelent a visszatérítendő támogatási forma, így lehetőség lesz olyan pénzek felhasználására a gazdaságban, amelyek újra és újra segítséget nyújtanak a vállalkozások fejlesztéséhez. A Bosch miskolci kéziszerszám-gyárában, a Robert Bosch Power Tool Kft.-ben egy most indult innovációs program keretében 2,2 milliárd forint értékű fejlesztés kezdődött meg, uniós pályázaton ehhez egymilliárd forintot nyert a cég.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.