Varga Mihály szerint Demján csak riogat

A nemzetgazdasági miniszter úgy gondolja, hogy a vasárnapi zárva tartás miatt nem fog bevételtől elesni a költségvetés, így új adó sem jön, ahogy azt Demján Sándor állította.

Abba kellene hagyni a riogatásokat, nincs szó új adókról és jelentős elbocsátásról a kereskedelemben – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 Az Este című műsorában szerdán a vasárnapi pihenőnappal kapcsolatos népszavazást kezdeményező érdekképviseletek több tízezres létszámleépítésre, új adók bevezetésére vonatkozó kijelentéseire reagálva.

Kifejtette: a kereskedelemben 330 ezer ember dolgozik, és nincs szó arról, hogy a szektor leépítené létszáma 20-30 százalékát. A miniszter szerint, ha Ausztriában és Németországban meg tudták oldani a vasárnapi pihenőnap szabályozását, akkor Magyarország is nagyobb gond nélkül, jelentős költségvetési kiesés nélkül meg tud birkózni ezzel a feladattal.

Varga Mihály megismételte, hogy több országból megkeresés érkezett a minisztériumhoz a frankhitelek megnövekedett törlesztőrészlete kapcsán alkalmazott magyar megoldással kapcsolatban.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy Magyarországon különböző típusú és fajta devizahiteles probléma került felszínre. A magyar kormány, az emberek közösen tudták megoldani a problémát, és szükség volt arra is, hogy a Kúria jogegységi döntést hozzon. A magyar modell működik – jelentette ki Varga Mihály, de ehhez a Magyar Nemzeti Bank közreműködésére szintén szükség volt, hiszen a forintosításhoz jelentős devizaháttérre volt szükség, ennek az alapját a kormány és az MNB között tavaly létrejött megállapodás teremtette meg. 

A benzinár csökkenésével kapcsolatban Varga Mihály szólt arról is, hogy Magyarországon piacgazdaság működik, nincs olyan árszabályozó hatóság, amely beavatkozna a piaci folyamatokba. De azt vizsgálni kell, hogy ha egy olyan terméknek jelentősen esik az ára, amely több más termék árában is megjelenik, akkor ennek miért nem érezhető a hatása.

A devizahiteleseknél is gond volt az, hogy ha gyengült a forint árfolyama, akkor a bank egyből emelt a törlesztőrészleten, amikor erősödött a forint, jóval később tette meg a szükséges lépéseket – jegyezte meg. A minisztérium az inflációs folyamatokat elemzi, figyeli, hogy mely szektorban követik az ármozgásokat, s hol nem, ezt jelzi, de konkrétan a piaci folyamatokba beavatkozni csak módjával lehet – mondta a miniszter.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.