Varga Mihály: személyi változások lesznek a NAV-nál

Az amerikai kitiltási botrány kezelése gyengítette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) mostani vezetését, ezért szükség lehet személyi változásokra is - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Figyelő gazdasági hetilap csütörtöki számában megjelent interjújában.
Varga Mihály szerint meggyengült a közbizalom a szervezet iránt, "és ez mindenképpen lépéseket tesz szükségessé". A NAV működését hatékonyabbá kell tenni, erre vannak elképzeléseik. Az átalakítás után szükség lehet személyi változásokra is, mert a kitiltási ügy kezelése gyengítette az adóhatóság mostani vezetését - mondta.

A tárcavezető Vida Ildikóról, a NAV elnökéről azt mondta, hogy addig látja el feladatát, amíg a kinevező és kinevezett kölcsönös bizalma megvan. Hozzátette: "a kinevezés joga a miniszterelnök hatáskörébe tartozik".

Személyi változások lesznek a nemzetgazdasági tárcánál is, mégpedig több poszton. Az biztos, hogy önálló államtitkársága lesz az adóügyeknek, amely terület jelenleg a pénzügyekkel együtt Orbán Gábor államtitkár alá tartozik.

A Figyelőben megjelent interjúból az is kiderül, hogy a korábban tervezett három helyett egy éven belül értékesítenék az MKB és a Budapest Bank állami tulajdonrészét, lehetőleg magyar befektetői körnek.

A vasárnapi zárva tartásról Varga Mihály elmondta: a kormányzati illetékesek figyelmét felkeltették azok a hírek, amelyek a boltok piaccá alakításáról szóltak. A miniszter szerint az illetékes kormányhivataloknak vizsgálniuk kellene, hogy a jegyzők döntése megalapozott volt-e, vagy kijátszottak egy szabályt.

A tárcavezető arról is beszélt, hogy még em dőlt el hol épít gyárat az indiai Tata tulajdonában lévő Jaguar Land Rover. Ami ebben a kérdésben fontosabb, hogy a sajtóhírekkel ellentétben Magyarország nem esett ki a versenyből, s továbbra is lehetőség van a Jaguar üzemének itthoni felépítésére - mondta Varga Mihály.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.