Varga: Magyarország megelőzte a környező országokat

A közeli hónapokban 150 új elektromos autótöltőt helyeznek üzembe a Jedlik Ányos terv keretében az autópályák, illetve a forgalmas helyek mentén – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az 58. töltő átadásán hétfőn, Budapesten.
A tervek szerint a 150 új töltőberendezést elsősorban az autópályák mentén, valamint a megyei jogú városokban telepítik, hogy az ország minél előbb beautózhatóvá váljon az elektromos járművekkel is.

A miniszter megerősítette, hogy a kormány felhatalmazása alapján a Nemzetgazdasági Minisztérium még az őszi ülésszak során benyújtja azt a javaslatcsomagot, amely adójellegű ösztönzőkön keresztül segíti az elektromos járművekhez kötődő költségek csökkentését.

Varga Mihály azt is közölte, a szabályozás hamarosan változik úgy is, hogy a jelenlegi 200 napos engedélyezési határidő jóval rövidebb legyen, miután egy töltő felszerelése mindössze néhány napot vesz igénybe.

Az engedélyezési idő hosszúságát azért is emelte ki a miniszter, mivel a tárca Szemere utcai épülete előtt most üzembe helyezett töltőre még nincs meg a villamosenergia-kereskedői engedély, ezért ott ingyen tankolhatnak az autósok.

A másfél éve általa kezdeményezett Jedlik Ányos program, illetve az erre épülő, azonos nevű klaszter – amelyben a villamos járművek terjedésében érdekelt cégek vesznek részt – eredménye az, hogy Magyarország megelőzte a környező országokat ezen a területen – tette hozzá a miniszter.

A szén-dioxid-kvóta értékesítéséből idén hétmilliárd forintot fordít a kormány az elektromobilitás infrastruktúrájának fejlesztésére – mondta a miniszter.

A kormány hamarosan megkezdi a saját járműparkjába az elektromos autók beszerzését – jelentette be Varga Mihály.

A most átadott töltő valamennyi szabvány szerint készült csatlakozót tartalmazza, és mindössze 30 perc alatt képes feltölteni egy elektromos autót – ismertette az adatokat az átadáson Tarnóy Péter, a Jedlik Ányos Klaszter elnöke, aki az Elektromotive Hungary Kft.-t is képviselte az eseményen. Egy ilyen töltő ára meghaladja a 40 ezer eurót (12,5 millió forint) – tette hozzá.

Az elnök úgy vélte, hogy a mobiltelefon analógiájára – amint az országos infrastruktúra kiépül – robbanásszerűen terjednek az elektromos járművek. Az infrastruktúra itt a töltőket jelenti.

Európában már több ezer elektromos töltő üzemel, világszerte pedig 185 ezer Nissan elektromos autó fut az utakon, és ezzel piacvezető a gyártó – erről Horváth Gergő, a Nissan Magyarország pr- és marketingmenedzsere beszélt az eseményen. Bemutatta azt az elektromos furgont is, amely a városon belüli logisztikai szolgáltatásokat teszi tisztábbá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.