Varga jó hírt hozott

Jobban teljesített a magyar gazdaság. Ezt Varga Mihály személyesen jelentette be.

A 2,5 százalékos várt helyett 2,7-2,8 százalék lehet a bővülés – közölte a nemzetgazdasági miniszter. Az adósságráta így 76 százalék alá csökken, vagyis sikerült csökkenteni a 2014-es 76,2 százalékos szintet – számolt be a vg.hu.

Az eredmények mögött a bérek és a fogyasztás növekedése is meghúzódik, a növekedés szerkezete egészségesebb, hiszen nem csak az export bővülésére alapozva emelkedik a gazdaság – vélekedett a tárcavezető.

Az infláció is alacsonyabb, nulla százalékos lett, ami Varga szerint mindenkinek jó, aki jövedelemmel, megtakarítással rendelkezik, hiszen több maradt a pénztárcánkban.

Az államháztartás helyzete a várakozásoknál is jobb lett, a gazdaság helyzete magasabb adóbevételre és kisebb hiányra adott lehetőséget.

Bejelentette: 1218 milliárd forint lett a központi alrendszer pénzforgalmi hiánya (ez magasabb az egész évre tervezett szintnél). Ez annyit jelent, hogy az utolsó hónapban közel 250 milliárd forinttal nőtt a deficit. Ugyanakkor a GDP-arányos uniós mutató valószínűleg így is egy százalék korul lehet, hiszen a harmadik negyedév végén csak 0,4 százalékos volt a hiány. Varga Mihály azonban óvatosan csak azt mondta: a hiány 2 százalék körül lesz.

Az adósságráta 76 százalék alá csökken a miniszter szerint, vagyis sikerült csökkenteni a 2014-es 76,2 százalékos szintet (a terv ennél szerényebb mérséklés volt ráadásul: 76,1 százalékot vállalt a kormány). Mindez annak ellenére sikerült, hogy 600 milliárd forint uniós támogatás nem érkezett meg a büdzsébe.

Banai Péter Benő helyettes államtitkár hozzátette: az 1218 milliárdos hiány az uniós tételekkel (a viták miatt visszatartott összegekkel) korrigálva 400 milliárdos deficitet jelentene, ami a fele az egész évre tervezett szintnek.

A több mint 550 milliárd forinttal nagyobb adóbevételi szint és a jobb finanszírozási helyzet (56 milliárd forinttal kisebb a kamategyenleg a tervezettnél) – tette hozzá – lehetőséget adott a BKV, a MÁV és az MTVA adósságának átvállalására, az ingyenes gyermekétkeztetés kiterjesztésére és a migránshelyzet kezelésének fedezésére is. Utóbbi 83,9 milliárd forintot jelentett.

Az év végén ezenkívül a kormány 70 milliárd forintot biztosított a tartalékokból, 2016-os kiadásokat hozott előre, ilyen volt például az Eximbank 20 milliárdos tőkeemelése.

Banai szerint a kedvező 2015-ös adatok az idei költségvetés alapjait is biztossá teszik. Varga azonban óvott a túlzott elbizakodottságtól, az óvatos tervezés jegyében az első negyedév végén vizsgálják felül, hogy mekkora mozgástér marad a jobb tavalyi teljesítmény nyomán. 2016 sem lesz könnyű esztendő – tette hozzá.

Varga szerint a vártnál jobb számok miatt nem változtatnak a tavalyi gyakorlaton: tavasszal már benyújtják a parlamentnek a jövő évi költségvetés tervezetét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.