A korrupció, a bürokratikus huzavona, a bizonytalan és változó kormánypolitika láttán nem egy indiai milliárdos ma úgy érzi, hogy eljött az idő a távozásra. Tavaly májusban Ajay Piramal 3,8 milliárd dollárért eladta gyógyszeripari érdekeltségeit az Abbott Laboratories amerikai óriáscégnek. A bevételt egyik vegyi üzemének bővítésére kívánta fordítani, de közölték vele, hogy ez öt évbe telik. "Ugyanazt a gyárat két év alatt fel lehetne építeni Kínában. Szeretem Indiát, de a vevőm nem fog rám várni" – állította.

India ma is viszonylag magas növekedési ütemet mutathat fel, így azt lehetne gondolni, hogy mágnesként vonzza a tőkét. Ehelyett 2010 kezdete óta az indiaiak által külföldön befektetett tőke felülmúlja a külföldiek által Indiában beruházott összeget. Ez tükrözi India cégeinek önbizalmát és lehetőségeit, ám súlyos hazai problémákat is jelez. Ha odahaza nem fektetnek be, az rossz hír egy olyan országban, amelynek tőkére lenne szüksége, hogy utakat, erőműveket és élelmiszerraktárakat építsen, és hogy több százmillió embert kiemelhessen a nyomorból.

Az indiai üzleti elitnek azonban elege van a korrupcióból, a politikai bénultságból, az engedélyezési procedúrák elhúzódásából, a szabályozások hirtelen változásaiból, a természeti kincsek kiaknázását akadályozó huzavonákból, a földért vívott csatákból, amelyek különösen azóta éleződtek ki, hogy az ország az 1990-es évek elején liberalizálni kezdte gazdaságát.

"Tisztességes üzletembernek nehéz bármibe belevágni Indiában" – hangoztatja Jamsid Godrej, a Godrej and Boyce ipari óriás elnöke. "A cégek oda mennek, ahol a legjobbak a lehetőségek a tőke hozama és a hatékonyság szempontjából". Az ilyen lehetőségek manapság egyre inkább India határain túl adódnak. 

2008-ban a külföldiek nagyjából kétszer annyit, 33 milliárd dollárt fektettek be Indiában, mint amennyit az indiaiak külföldön. 2010-re a helyzet megfordult: az indiaiak 40 milliárd dollárt ruháztak be határaikon túl, ez duplája volt annak a pénznek, amit a külföldiek fordítottak indiai invesztíciókra, és 2011-ben folytatódott ez az irányzat. A panaszok azzal is összefüggnek, hogy a korrupció hagyományos piszkos módszereit keresztezte a modernizáció, és ez – mondják az üzletemberek – megbénította India eddig is merev bürokráciáját.

A Nemzetközösségi Játékok körüli korrupciós botrányok, a hadiözvegyeknek épült otthonok elsinkófálása és egy szabálytalan mobiltelefonüzlet-pályázat: mindez milliárdos veszteségeket okozott az országnak, parlamenti képviselők sora és még egy miniszter is került börtönbe. Az acélöntödék nem jutnak elég vasérchez, mert a déli Karnataka államban kirobbant bányászati botrány miatt a bíróság bezáratta az ország érctermelésének ötödét szolgáltató illegális bányákat.

Középosztálybeli tiltakozók tízezrei vonultak az utcára, hogy korrupcióellenes törvények elfogadását követeljék a parlamenttől. A tisztviselők rettegnek attól, hogy bíróság elé állíthatják őket, ezért még azok sem merik meghozni az ország működéséhez szükséges döntéseket, akik nem korruptak.

Ma India infrastruktúra-beruházási cégeibe beszállni például kész tönkremenetel. Dzsagannadham Tunuguntla, az SMC Global Securities biztosító kutatási igazgatója szerint 2007 óta India négy vezető infrastruktúracége elvesztette értékének 80 százalékát. Piramal ezt a veszélyt elkerülte, de részvényeinek árfolyama így is csökkent, amióta az Abbott-üzletet 2010. május 21-én bejelentették – annak ellenére, hogy 600 millió dolláros rendkívüli osztalékot fizetett, és vissza is vásárolta a cégpapírt. A részvényesek azt szeretnék, hogy a bevételt produktív beruházásra fordítsák, ám a pénz java ehelyett fix kamatú számlákon pihen, mert Piramal csak egy részét tudja hasznosan befektetni Indiában.