Változtatnak az e-útdíjon?

A Fuvarozók Egyesülete azon lobbizik, hogy több útszakasz esetében további részekre bontsák a távot.

Karmos Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) főtitkára a Magyar Nemzetnek elmondta: az elektronikus útdíjfizetési rendszer ugyan még nem teljesen készült el, az MKFE tudomásul vette, hogy a költségvetés nem mondhat le a havonta tízmilliárdos bevételről.

Az MKFE azt javasolja a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak, hogy a leginkább problémás útszakaszok esetében bontsák díjfizetési részekre az út hosszát. A főtitkár szerint ugyanis az a legnagyobb gondjuk, hogy  a HU-GO-rendszer szakaszokra osztja az útvonalakat, ám az egyes szakaszon belül mindegy, hogy hány kilométert halad a jármű, a fizetendő díj ugyanannyi.

Karmos Gábor üdvözölte, hogy várhatóan a jövő hét közepén megkezdődik az Útdíj-hitelprogram keretében a vállalkozóknak járó forgóeszközhitel-igények befogadása, de - tette hozzá - ezzel a július elsejei kezdéshez képest éppen másfél hónapot késik a finanszírozás állami támogatása. A legkisebb fuvarozóknak okozza a legnagyobb problémát az útdíj összegének előteremtése. A díjat ugyanis előre kell fizetni, míg a bevétel a fuvar megtörténte után 30, 60, esetleg 90 nappal érkezik meg - hívta fel a figyelmet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.