A fizetéshez képest még mindig magas a rezsi

Novemberben nem változott a budapestiek áram- és gázárainak európai összevetésű helyezése. A fizetőképességhez mért árakban továbbra se túl rózsás az összkép, még ha erről a Fidesz rezsikommunikációja nem is vesz tudomást.

Változatlan Budapest helyezése a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) által közzétett, az európai fővárosok novemberi lakossági energiaárait összevető valamennyi listán.

Eszerint a 29 tagú áramárlistán a magyar főváros - egyetlen eurócentes, a forintgyengülésre visszavezethető drágulással - a negyedik legolcsóbbnak számít. Mivel ezek közül Belgrád nem uniós tagállam központja, így a Fidesz valóságra kevéssé érzékeny rezsikommunikációja ezt a tények figyelembe vételével úgy fogalmazhatná meg, hogy az EU fővárosai közül Budapest már dobogós. Igaz, tavaly szeptember és idén június között a listán ezüst, Belgrádot leszámítva pedig már aranyérmesnek számítottunk. A felmérés azonban csak ezután terjedt ki - mások mellett - Tallinnra és Szófiára, amelyek egyszersmind rögtön be is előzték Magyarországot.

Noha a párt rezsikommunikációja manapság kevéssé hangsúlyozza, de a fizetőképességhez képest mért áramár-mutatónk még mindig a 12. legkedvezőtlenebb. (A Fidesz rendszeresen összemossa a tényleges és a fizetőképességhez mért helyezéseket, valamennyiből önkényesen kiválogatva a szándékolt üzenethez leginkább illeszkedő adatot.) Megjegyzendő: ez kisebb-nagyobb hullámzásoktól eltekintve a felmérés több mint két évvel ezelőtti kezdete óta folyamatos javulást mutat. Igaz, itt épp októberben estünk vissza egy helyezést. Akkori összefoglalójában a közműhivatal e körülményre nem tért ki, a novemberi fejleményeket pedig még nem értékelték.

A gázár tekintetében 26 főváros adatát vetették össze: 25 uniósét és Belgrádét. Itt továbbra is - a tanulmány kezdete óta változatlanul - a második legolcsóbbak vagyunk. A legolcsóbb szintén a kezdetek óta Bukarest, így uniós szinten is az ezüstérmet mondhatjuk magunkénak.

A fizetőképesség függvényében mért gázármutatónk a negyedik legjobb: csak Brüsszelben, Londonban és Luxembourgban érezhetik magukat kellemesebben a lakossági gázfogyasztók.

A fideszes rezsikommunikáció által széles körben terjesztett állításokat élesen cáfolja viszont az, hogy az átlagos keresetű, gyermektelen házaspárok keresetén belül az áram- és gázköltségek aránya a felmért 25 uniós főváros közül még mindig igen magas. Noha az érték a rezsikommunikációban hangoztatottnál nagyságrendekkel alacsonyabb - 4,7 százalék -, e tekintetben a budapestiek helyzete változatlanul a 10. legrosszabb. Vagyis a családi jövedelmen belüli rezsiköltségekben EU-szerte helyzetünk az átlagot még mindig jelentősen rontja, nem hogy - mint azt korábban például Lázár János állította - már a legkedvezőbb harmadban lennénk.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.