Változás a Magyar Telekom irányításában

A Magyar Telekomnál megszűnik az üzletfejlesztési vezérigazgató-helyettesi pozíció 2015. január 1-jei hatállyal - közölte a társaság csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

A társaság igazgatóságának döntése értelmében ezt követően az üzletfejlesztési terület a társaság vezérigazgatójának közvetlenül tartozik majd beszámolási kötelezettséggel. Az üzletfejlesztési vezérigazgató-helyettesi pozíciót korábban Pataki Róbert töltötte be, aki november 6-i hatállyal távozott a társaságtól.

A Telekom másik közleménye szerint változás lesz a menedzsment ösztönzési programban is a vezérigazgatóra vonatkozóan.
A program lényege, hogy a társaság vezérigazgatója köteles az éves bruttó prémiuma minimum 10 százalékának megfelelő összeget Magyar Telekom részvényekbe fektetni, amely önkéntesen maximum 33,3 százalékig növelhető. A módosítások értelmében, összhangban a Deutsche Telekom Csoport szintű gyakorlatával, 2015-től a Magyar Telekom vezérigazgatója Magyar Telekom részvények helyett Deutsche Telekom részvényekbe köteles fektetni. A változást a Magyar Telekom soron következő éves rendes közgyűlésének is el kell fogadnia.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.