Visszakapjuk az EU-tól a kohéziós pénzeket

Az uniós pénzügyminiszterek pénteken döntenek arról, feloldják-e a Magyarországnak járó kohéziós források részleges befagyasztását. Uniós források szerint ez már "sima ügy", a pénzügyérek visszavonják a szankciót.

Nem képezi vita tárgyát – így jellemezte egy uniós diplomata a kohéziós források részleges felfüggesztésének feloldásáról várható pénteki döntést. Az unió pénzügyminisztereinek luxemburgi ülésén az Európai Bizottság javaslata alapján várhatóan ellenkezés és különösebb vita nélkül döntenek majd arról, hogy Magyarország eleget tett a tanács korábbi javaslatainak, és megfelelően korrigálta a deficitet. Ezért a tanács pénteken feloldja a 2013-as kohéziós támogatások részleges felfüggesztését, amelyről a pénzügyérek hosszas és kemény vita után márciusban döntöttek.

A döntés azonnal életbe lép, nem kell további fórumokon jóváhagyni. A diplomata azt is elmondta, egyetlen tagállam sem jelezte, hogy kifogásolná a Magyarország számára kedvező döntést.

Mint emlékezetes, korábban az Európai Bizottság nem ítélte fenntarthatónak az egyszeri intézkedéseken alapuló korrigálást, ezért – példa nélküli módon – a források felfüggesztésére tett javaslatot szankcióképpen. Magyarországnak – amely 2004-es csatlakozása óta áll túlzottdeficit-eljárás alatt – ugyanis 2012-re kellett volna három százalék alá nyomnia a hiányt.

A magyar kormány ezt hozta is, ám az eredményt a brüsszeli testület inkább a számokkal való zsonglőrködésnek tulajdonította. A javaslatot a pénzügyérek jóváhagyták, igaz, éles vita árán. A vita egyrészt a lépés példátlansága miatt alakult ki, másrészt, mert pont az ülést megelőző este kapott Spanyolország (amelynek ugyan csak 2013-ra kell hoznia a 3 százalékos hiánycélt) nagyobb költségvetési mozgásteret, ezért volt, aki felvetette a kettős mérce gyanúját.

A szankció kilátásba helyezése mellé Magyarország „segítségképpen” gazdasági ajánlásokat is kapott a tanácstól, amelyeket mostanra a bizottság elemzése szerint teljesített az ország. A szankció 495,2 millió eurós kötelezettségvállalást érintett volna. A bizottság előrejelzése szerint a magyar költségvetési hiány 2012-ben 2,5 százalék, míg jövőre 2,7 százalék lesz. A bizottság ugyanakkor egyelőre nem javasolta a túlzottdeficit-eljárás megszüntetését Magyarországgal szemben, mert továbbra sem tartja meggyőzőnek a magyar gazdaságpolitika fenntarthatóságát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.