Válogatós a magyar netes vásárló

Továbbra is hőskorát éli a magyar netes kiskereskedelem, ahol kisebb cégek is könnyen érvényesülni tudnak - derül ki az Árukereső.hu és a GKI Digital közös, 550 cég körében végzett idei első negyedéves piackutatásából. A két szervezet hat termékkör - műszaki cikkek, számítástechnika, játék és kultúra, ruházat, szépség-egészség, otthon-kert - üzleteinek a forgalmát vizsgálta. Ezek együtt 133 milliárd forintot forgalmat hoztak, ami a teljes 200 milliárdra rúgó netes forgalom 67 százalékát adják.

A netes cégvezetők általános vélekedése, hogy továbbra is vannak "rések" a piacon, amit megtalálva a kisebb cégek, szélsőséges esetben akár garázscégek is tudnak hasítani. "Egy-egy jó akcióval a kisebb cégek könnyen tudtak jelentős forgalmat elhódítani egy nagyobb, bejáratott cégtől" - fogalmazott Madar Norbert a GKI Digital üzletágvezetője Természetesen az egyes ágazatok között jókora különbségek vannak a belépési költségek között. Elsősorban a ruházat, szépségápolási területen van komoly esélyük a piacra lépőknek.

A magyar netes vásárlók ugyanis rendkívül felkészültek, folyamatosan összehasonlítják az árakat, illetve igénylik a széles termékkínálatot. Pontosan emiatt a vásárlók kevésbé "márkahűek" és a kisebb szereplők is eredményesen tudják felvenni a versenyt a már bejáratottabb nagy nevekkel.

Ennek megfelelően az ágazat kiskereskedői között eltérő annak a megítélése, hogy milyen hatása lehet egy külföldi nagy versenyző belépésének. Például a játékpiacon erős a félelem az Amazon.com régóta belengetett itteni piacra lépésétől, ugyanakkor a szépségápolás területen lévő webshopok gyakorlatilag európai árakkal dolgoznak, így itt a külföldi konkurencia szerepe nem meghatározó.

A magyar vásárló sajátossága, hogy a régióban egyedülálló módon keresik a közvetlen, személyes kapcsolat lehetőségét a kiskereskedővel. Így a hazai webtérben kevesen vannak a "tisztán" online kiskereskedők. A GKI Digital és az Árukereső.hu által vizsgált hat termékkör 550 áruházának java, 49 százaléka rendelkezett hagyományos üzlettel illetve további 31 százaléka rendelkezett valamiféle átadási ponttal.

- A webshopokat a vásárlók inkább a tájékozódásra, árösszehasonlításra, használja utána a vásárló személyesen veszi át a megrendelt termékek. A forgalom döntő többségéért azok tudnak nőni, akik hagyományos üzlettel rendelkeznek - mondta Madar Norbert.

A külföldi versenyzőkkel kapcsolatos másik komoly aggály, hogy sok kiskereskedő külföldön regisztrálja magát és ottani - a magyaránél nagyságrendekkel alacsonyabb - csökkentett áfával árulja a termékét. Az Árukerso.hu felmérése szerint a velül együttműködő cégek 3 százaléka van külföldön regisztrálva és ennek egy része a kinti áfaszintet érvényesíti az itteni áraiba. A hazai árösszehasonlítók ezzel szemben annyit tudnak tenni, hogy tavaly óta külön jelölik a felületeiken, hogy melyik cég van külföldön regisztrálva és figyelmeztetik az ezzel kapcsolatos veszélyekre is a vásárlókat.

Az online kiskereskedelemből a legnagyobb, 28 százalékos részesedést a műszaki cikkek  adják, ezt követi 22 százalékkal a számítástechnikai és 20 százalékkal a játék és kulturális termékek piaca. A piacon egy vásárló átlagosan 12 ezer forintot költ el egy vásárlásánál. Természetesen a műszaki területen a legmagasabb a - szakmai nyelven - kosárérték, 19 300 forinttal, de kiugróan magas az amúgy az eladások jóval kisebb részét adó szépségápolási terület 10 ezer forintos kosárértéke.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.