Vakvezető kutyával a bankba

Vakvezető kutyával mehetnek a bankba, és a szerződés aláírása előtt kérhetik a dokumentum felolvasását a látássérültek, ha a pénzintézetek végrehajtják a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) ajánlásait. A fogyatékkal élő ügyfelek tényleges esélyegyenlőségét biztosító többletszolgáltatások sorában szerepel a hallássérültek írásos tájékoztatása is.

A PSZÁF pénteki közleménye szerint a felügyelet felmérést végzett a fogyatékkal élő ügyfelek pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos problémáinak megismerése és hatékonyabb kezelése érdekében. Ennek során a hatóság mintegy 100 pénzügyi szervezet honlapját tanulmányozta, fogyatékos személyek érdekvédelmi szervezeteivel egyeztetett, illetve kérdőíves felméréssel tekintette át 74 szolgáltatónak a témával kapcsolatos intézkedéseit, alkalmazott gyakorlatát.

A kiadott ajánlás szerint például azt javasolja a PSZÁF, hogy látássérült ügyfeleknél célszerű a szerződés felolvasása, hallássérülteknél írásbeli tájékoztatás, vagy annak elfogadása, hogy az ügyfél jelnyelvi tolmácsának segítségével köt szerződést. Az ajánlás felhívja arra is a pénzügyi szervezeteket, hogy biztosítsák a látássérült ügyfelek számára a fiókokban a vakvezető kutyával történő közlekedést.

A felügyelet javasolja, hogy a szolgáltatók hívják fel a figyelmet a személyes jelenlétet nem igénylő ügyintézési lehetőségekre, illetve arra, hogy mely fiókjaik, készpénzkiadó automatáik érhetők el akadályok nélkül.

Fontos cél, hogy a szolgáltatók legkésőbb 2013 végéig végezzék el azoknak az ügyfélszolgálati helyiségeknek akadálymentesítését, amelyek már 2007. április 1-jét megelőzően is működtek. Ajánlott egyebek mellett akadálymentes parkolók és ATM-ek, illetve elérhető magasságú sorszámkiadó automaták kialakítása, illetve az érintett ügyfelek kérésére külön tárgyaló vagy személyes kapcsolattartó biztosítása is. Ha nincs akadálymentes ATM, a PSZÁF szerint fontos, hogy a fogyatékkal élők a fiók akadálytalanul elérhető, de drágább díjú ügyfélpénztáránál is az ATM kedvezőbb tarifájáért, vagy akár költségmentesen vehessenek fel készpénzt.

A közlemény szerint a PSZÁF azt várja el, hogy a szolgáltatók a fogyatékkal élő ügyfelek megfelelő kiszolgálása érdekében képezzék ki munkatársaikat, készítsenek e célból belső szabályzatokat, oktatási anyagokat és módszertant. Ha lehet, alakítsanak ki külön ezen ügyfélkör számára speciális termékeket, de semmiképp se zárják ki automatikusan a fogyatékkal élőket a szolgáltatásokból.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.