Vak tyúk: megint többet keres a magyar

Ön is érzi? Nőttek a keresetek. Legalábbis a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatója szerint. A legtöbbet a pénzügyi, biztosítási szektorban dolgozók vitték haza, a legkevesebbet a vendéglátósok.

A statisztikusok számításai szerint a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél, a bruttó átlagkeresetek 3,4, a nettó átlagkeresetek 4,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit az idei első félév végére.

Az idén június végéig a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 228 200 forint volt. A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 239 400, míg a közszférában – a nem közfoglalkoztatás keretében – foglalkoztatottak 219 100 forintot kerestek. A közfoglalkoz tatottak átlagkeresete 77 700 forint volt. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 3,4 százalékkal haladták meg a 2012. január–júniusit. Az átlagkeresetek a versenyszférában 3,3 százalékkal nőttek. A költségvetés területén a közfoglalkoztatás súlyváltozásának hatását kiszűrve, átlagosan 4,6 százalékos volt a bruttó keresetek emelkedése. A nonprofit szektorban az alkalmazásban állók bruttó keresete 3,9 százalékkal, 206 600 forintra emelkedett.

A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (485 100 forint), ezt az információ és kommunikáció (432 600 forint), valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) követte (393 500 forint). A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (145 600forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátás (153 500 forint), illetve a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat (163 200 forint) ágakban dolgozók kerestek.

Június végéig a költségvetési szférában dolgozók egy része átlagosan 10 500 forint – az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó – kompenzációban részesült, míg a nonprofit szervezeteknél az erre jogosultak átlagosan 11 200 forint juttatást kaptak ezen a címen.

Az év első hat hónapjában a rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset átlagosan 3,1 százalékkal haladta meg az egy évvel ezelőttit.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 149 400 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 103 400, a szellemi foglalkozásúaké 197 900) forint volt, 4,8 százalékkal magasabb az előző évinél. A versenyszférában a nettó keresetek 4,9, a közszférában 4,7, a nonprofit szervezeteknél 4,9 százalékkal nőttek 2012 azonos időszakához képest.

A 240 700 forintos nemzetgazdasági szintű, átlagos havi munkajövedelem 3,5 százalékkal volt magasabb a 2012. január–júniusinál. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 5,2 százalék volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.