Vádemelés Sanader ellen a Mol miatt

Azzal vádolta meg az ügyészség a volt horvát kormányfőt, hogy 10 millió dollár kenőpénzt fogadott el a Moltól.

Megvesztegetés gyanúja miatt vádat emelt Ivo Sanader volt horvát kormányfő ellen a zágrábi államügyészség korrupció és szervezett bűnözés elleni irodája (USKOK). Ivo Sanadert azzal vádolják, hogy tízmillió euró kenőpénzt vett át a Moltól, hogy ennek fejében a magyar olajipari vállalat irányítói jogokat kapjon az INA horvát olajipari cég felett.

Az USKOK internetes oldalán pénteken közzétett vád szerint Sanader horvát miniszterelnökként 2008 elején Zágrábban és Budapesten abban állapodott meg a „Mol egyik befolyásos tisztségviselőjével”, hogy tízmillió euróért döntő módon - és Horvátország kárára - megváltoztatják az INA és a Mol közötti részvényesi szerződést. Sanader a vádak szerint megígérte: mindent megtesz annak érdekében, hogy a részvényesi szerződésbe olyan módosításokat és kiegészítéseket építsenek be, amelyek alapján Horvátország a Mol-t döntő befolyáshoz juttatja az INA felett, és nyélbe üti a gázüzletágnak az INA-ból való kiválásáról szóló megállapodást is, azaz leválasztják az INA-ról a veszteséges üzletágat, amelyet a horvát fél vesz át.

Az ügyészség szerint az egyezség megvalósítása érdekében Sanader, jóllehet tisztában volt azzal, hogy egy ilyen szerződés árt Horvátország érdekeinek, kormányfői tisztségével élve módosíttatta a szerződést, s így azt 2009. január 30-án alá is írhatták. Zágráb elfogadta a Mol valamennyi követelését, majd ezt követően Sanadernek több részletben kifizették a kialkudott teljes összeget – állítja a vádirat, amely a horvát törvényekre hivatkozva indítványozza, hogy kobozzák el Sanader jogtalanul szerzett vagyonát. Így kötelezik tízmillió eurónak megfelelő összegű kuna befizetésére a horvát államkasszába, amit az ítélet jogerőre emelkedését követő 15 napon belül Sanadernek meg kell tennie.

Az USKOK a minap beszüntette a Damir Polancec korábbi kormányfő-helyettes elleni vizsgálatot, ezzel szemben Hernádi Zsolt, a Mol vezetője elleni vizsgálat folytatódik, „de az ügyet Polt Péter, Magyarország legfőbb ügyésze veszi át, akinek szeptember 21-én Zágráb átadta az összes bizonyíték másolatát” - közölték a horvát fővárosban.

Keddi sajtóhírek szerint az USKOK még arra készült, hogy nemzetközi elfogatóparancsot adasson ki Hernádi Zsolt, a Mol-vezérigazgató ellen. „Mivel Hernádi a horvát hatóságok számára nem elérhető, az USKOK-nak kérnie kell a bíróságot: rendeljen el vizsgálati fogságot, hogy ennek alapján nemzetközi körözést lehessen kiadni ellene. Ez azt jelenti, hogy a magyar olajipari cég első embere és Magyarország egyik legbefolyásosabb személyisége akár már a jövő héten felkerülhet az Interpol körözési listájára” – írta akkor a Jutarnji List napilap. A mostani döntés azt jelzi, hogy a horvátok nem ezt a lehetőséget választották. Nyilván azt is mérlegelték, hogy a nemzetközi körözéssel nem jutnának hozzá Hernádihoz, mert Magyarország nem adná ki, így inkább átengedik a nyomozást a magyar hatóságoknak.

Mint korábban megírtuk, visszautasítva az ügyészségi vádakat Sanader augusztusban azt hangoztatta, hogy az általa vezetett akkori kormány minden tagja, beleértve a koalíciós partnereket, és még a köztársasági elnök is tudott a privatizációs szerződés részleteiről. Szerinte jogos volt a magyarok igénye, hogy irányíthassák a társaságot, elvégre több részvényük volt, mint a horvát államnak. Úgy érvelt, hogy már csak ezért sem lett volna értelme a kenőpénznek.

Sanader ügyvédei szerint Robert Jezic (befolyásos és igen jó politikai kapcsolatokkal rendelkező horvát üzletember) alaptalan vádaskodása van a képtelen történet mögött. Az ügyészek egyelőre nem terítették ki a kártyáikat. Tény, hogy Jezicet, aki sokáig Sanader bizalmasai közé tartozott, tavaly december elején korrupciós vádakkal őrizetbe vették, majd áprilisban szabadon engedték. A horvát sajtó többször írt arról, hogy vádalkut kötött az ügyészséggel. De a horvát lapok korábban megszellőztették azt is, hogy vélhetően brüsszeli intés miatt a horvát kormány elállhat egy olyan törvény meghozásától, amely megakadályozná a magyar nemzeti olajtársaságot további INA részvények megszerzésében. A Molnak jelenleg 47,26 százalékos részesedése van az INA-ban, kevés hiányzik tehát ahhoz, hogy többségbe kerüljön. Az INA részvényekkel szeptembertől lehet ismét kereskedni a zágrábi tőzsdén.

 

Sanader szerint csak alaptalan vádaskodás van az ügy mögött
Sanader horvát kormányfõ csalódott: - Tényleg teljes mértékben együttmûködünk a hágai bírósággal - mondta Brüsszelben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.