Vád az OMV-vezér ellen Mol-ügyben

Feljelenthetik és vádat is emelhetnek az osztrák hatóságok Wolfgang Ruttenstorfer OMV-vezér ellen, mert egy héttel azelőtt, hogy tavaly az OMV értékesítette Mol-részvényeit az orosz Szurgutnyeftyegaznak, azt mondta, nem terveznek eladást, közben pedig OMV-részvényeket vett.

Feljelentéssel zárulhat a Wolfgang Ruttenstorfer OMV-vezérigazgató ellen bennfentes kereskedés gyanújával, a Mol-részvények eladásához kapcsolódóan indított eljárás - értesült a Die Presse című osztrák lap.

A pénzügyi felügyelet (FMA) és az ügyészség több olyan adatot is talált, amely megalapozottá tenne egy vádemelést - írta csütörtökön a Die Presse meg nem nevezett forrásokra hivatkozva.

Az FMA zárójelentése július végén érkezett meg az ügyészséghez. Tartalmáról egyik hatóság sem nyilatkozott a lapnak. A vádemelés ügyében ősszel várható döntés.

Az értesülés szerint mivel prominens személyiségről van szó, az ügyészség előbb az igazságügyi minisztériumhoz fordul, s a minisztérium ilyen esetekben átlagosan két hónap alatt hoz döntést.

Ruttenstorfer azt állítja, nem követett el szabálytalanságot a részvények eladásával. Az OMV szóvivője a lap érdeklődésére kijelentette: minden eddigi vizsgálat azt igazolja, hogy a vezérigazgató helyesen járt el.

Ruttenstorfer tavaly március 23-án 620.444,50 euróért OMV-részvényeket vásárolt. Ugyanaznap a Profil osztrák hetilapban megjelent egy nyilatkozata, amelyben a kérdésre, hogy meddig akarja megtartani az OMV a 21,2 százaléknyi Mol-részesedését, azt válaszolta: "Jelenleg nem áll szándékunkban eladni azokat (...), az idén mindenképpen megtartjuk őket".

Egy héttel később, március 30-án az osztrák konszern mégis eladta a magyar részvényeket az orosz Szurgutnyeftyegáznak. A tranzakció után emelkedett az OMV-részvények ára. A Wirtschaftsblatt című gazdasági napilap áprilisi cikke szerint Ruttenstorfer 44.705 euró könyv szerinti nyereségre tett szert.

Egy április végi nyilatkozatában Ruttenstorfer egy újfajta vezetői ösztönzési program bevezetésével indokolta, hogy vásárolt a részvényeiből március 23-án.

Az ügyben a legfontosabb kérdés az, hogy mely időponttól tudott Ruttenstorfer a részvénypakett eladásáról - írta a Presse. Ruttenstorfer állítása szerint csak március 26-án kezdődtek tárgyalások az orosz vállalattal.

Az FMA nem fogadta el az OMV-vezetőnek azt az érvelését, miszerint nyereségét nem váltotta pénzre. A hivatal szerint nem a nyereség realizálása a döntő szempont, hanem hogy történt-e bennfentes információval való visszaélés - állt a cikkben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.