Váciak figyelem! Vasútállomás extrákkal

Visszakapja vasútállomását Vác, csak a helyiek győzzék kivárni a tavaly nyár óta tartó építkezés végét. Jó hír, hogy a felvételi épület átadás-átvétele már megkezdődött, a pénztárak júliusban költözhetnek a helyükre, és néhány nap múlva több új vágányt is forgalomba helyeznek. A pezsgőzéssel azonban érdemes várni, a munkálatok ugyanis egy ideig még biztosan borzolják az utasok, vasutasok idegeit.

Még akkor is, ha a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. közlése szerint a 14,8 milliárd forintos beruházás, a kedvező időjárásnak köszönhetően az előre meghatározott ütemterv szerint halad. A Közgép Zrt. vezetése alatt életre hívott, a kezdő hármasban a Magyar Aszfalt Kft.-vel és a Swietelsky Vasúttechnika Kft.-vel felálló Kőkapu 2012 Konzorcium befejezte a váci állomás műemlék épületének homlokzati festését és színezését. A felújítás következő szakaszában a forgalomirányító helységek újulnak meg, és a kivitelezőnek még ki kell alakítania a kormányablakot is. Mi több, a rekonstrukció keretében az állomás új, vizuális utastájékoztató rendszert is kap.

A projekt előrehaladását nyomon követő NIF szakértői szerint a vasúti pálya felújítása folyamatos, a készültség elérte az ötven százalékot. Három vágány átépítése 600 méter hosszon már befejeződött. A végponti oldalon 800 méteres hosszon elkészült a verőcei jobb és bal, illetve a szokolyai vágány. Az új „D" peront, valamint több új vágányt, például a VI., és VII. vágányt július elején forgalomba helyezik. A Kőkapu 2012 munkatársai aktuálisan a „C" peront építik.

Az állomás MÁV Telep utca felőli oldalán, új támfal épült. A tervekben szereplő mintegy hétezer négyzetméter zajvédő falból eddig 3800 négyzetméter készült el. A lakóházak védelme érdekében akusztikai védelmet biztosító elemeket építenek az Ambró Ferenc utcában a Bimbó utcától a Lépcsősor utcáig, a MÁV Telep utca teljes hosszában, a Vasút utca bal oldalán, a Vöröskereszt sor, Zrínyi Miklós utca mentén a Pacsirta és Molnár utcák között, a Zrínyi Miklós, Lemez és Kandó Kálmán utcák mentén a II. Rákóczi Ferenc tértől kezdődően a Kandó Kálmán utca végéig.

Folyamatban van az üzemi épületek átadás-átvétele. Itt kap helyet biztosító berendezési szakszolgálat. A felsővezeték tartóoszlopok közül pedig már csaknem az összeset felállította a kivitelező.

A megújult magasperonokat, a szintbeni átjárás helyett, peronaluljárón keresztül lehet majd megközelíteni. Az állomás mindkét oldalát összekötő létesítmény, jobb oldali szerkezete elkészült, a bal oldali rész kialakítását júliusban kezdik el.

Az akadálymentesítés jegyében négy liftet állítanak szolgálatba, amelyek segítségével az utasok eljuthatnak a magasperonokra. Az új „C" és „D" peronokon a liftek építése folyamatban van. A peronokat térvilágítással látják el.

Az állomás deákvári és dunai oldalán összesen 350 P+R parkolót, valamint 66 kerékpártárolót alakítanak ki. De folyamatban van az északi oldali P+R, illetve az új üzemi épületek melletti parkoló építése is. A Kodály Zoltán úti szintbeli vasúti átjáró átépítése befejeződött.

Az egysávos Naszály úti aluljárót két sávosra szélesítik és a járdát elbontják. A közúti aluljáró mellett gyalogos és kerékpáros aluljárót létesítenek. Ennek a jobb oldala szerkezetkész állapotban van, a baloldal építése júliusban kezdődhet. Az aluljáró teljes felújítása, így lezárása várhatóan 2015 tavaszán történik meg.

A Kosdi úti aluljáró teljes felújítása augusztusban kezdődik, és a tervek szerint ősszel fejeződhet be. A beruházást követően közel háromszáz fát, 3300 cserjét ültetnek, 8200 négyzetméteren pedig füvesítenek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.